Mivel a koronavírus-járvány és a háború "elvett tőlük négy évet", ezért 2034-ig tervezi a saját kormányzását Orbán Viktor - erről beszélt a kötcsei pikniken a miniszterelnök a telex szerint.
A lap azt írta, Orbán elismerte, hogy csökkent az utóbbi időben a kormány népszerűsége, de hozzátette, szerinte nem vészes a helyzet. Példaként hozta fel Németországot, ahol már nagyobb támogatottsággal bírnak az ellenzéki pártok, mint a kormánypárt. A miniszterelnök a népszerűségvesztést a nehéz gazdasági helyzettel indokolta, mondván, az emberek "nem ehhez szoktak hozzá, hanem a folyamatos növekedéshez”.
Orbán Viktor azt is közölte, szerinte pártja azért nem szenvedett akkora népszerűségvesztést, "mert a választók nemcsak gazdasági, hanem politikai és ideológiai szempontokat is mérlegelnek."
De hozzátette, a Fidesz azért is tudott erős maradni, mert az ellenzéki pártok nagyon gyengék.
Elmondta, "komoly veszélyt lát Európa iszlamizációjában", és szerinte belátható időn belül fognak majd Nyugatról keresztény közösségek Magyarországra menekülni.
Közölte, azért, hogy "tiszteljen minket a világ", van egy 15 pontból álló „nagy terve”, amiben többek között szerepel
Illetve az, hogy
Orbán Viktor végezetül elmondta, az a célja, hogy Magyarország olyan erős legyen, mint a kiegyezés idején.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!