Úgy tűnik, Orbán Viktor új hagyományt teremt azzal, hogy a nyelvvizsga-kötelezettség eltörlése miatt diplomájukhoz jutók után már az érettségizőknek is levelet küldött. Hadházy Ákos képviselő a Facebook-oldalán megírta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma levelet küldött a levélküldésről az érettségit szervező intézmények vezetőinek.
Ebben az áll, hogy a Miniszterelnökség a szóban forgó miniszteri üzeneteket a területi illetékes járási hivatalokba juttatja el június 15-én. - írja a magyarnarancs.hu - Orbán Viktor levelét az érettségi bizonyítványokkal egy időben kapják majd meg a végzettek. De nemcsak most, hanem ezentúl minden évben.
"Miniszterelnök Úr hagyományteremtő jelleggel, ettől az évtől kezdődően valamennyi idén érettségi bizonyítványt szerző diák számára egy levelet szándékozik eljuttatni" - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma az érettségit szervező köznevelési intézmények vezetőit.
A június 12-én kelt levélben a miniszterelnök úr kérését tolmácsolva arra kérik az intézményvezetőket, hogy "az érettségi bizonyítvány átadásával egyidőben, valamennyi, idén érettségi bizonyítványt szerző diák számára a levél egy példányát, a bizonyítvány mellett átadni szíveskedjenek."
Orbán Viktor egyébként a levélben elismeréssel adózott az érettségizők teljesítménye iránt, és a kormány nevében köszönetet mondott a diákoknak a járvány alatti együttműködésért. Elárulta továbbá, "az érettségi időszaka úgy zajlott le, hogy egyetlen ember sem betegedett meg koronavírus-fertőzés miatt a vizsgák során".
A miniszterelnök arról is biztosította az érettségizőket, hogy a kormány annyi új állást teremt, amennyit a vírus elpusztít. Orbán Viktor végül reményét fejezte ki, hogy a levelét olvasó fiatal Magyarországon találja meg a boldogulás útját.