Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Londonban megbeszélést folytat brit partnerével, Boris Johnsonnal - közölte még korábban az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden Brüsszelben.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által péntek reggel közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök éppen londoni útjára indul a Liszt Ferenc-repülőtérről, hóna alatt egy Nemzeti Sporttal.
A magyar kormányfő az indulás előtt a Kossuth Rádió vendége volt, ahol többek között arról is beszélt, hogy "Boris Johnsonnal és a britekkel régen sok dologban értettünk egyet, mióta elmentek, nehezebb is lett a helyzetünk".
Közölte, hogy Európából a britek nem mentek ki, csak az unióból. Egy brit–magyar kereskedelmi és gazdasági kapcsolatot kell kialakítani.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!