Orbán Viktor évet értékelt

Általánosságokat hallhattunk időpontok, konkrétumok nélkül.

Megtartotta évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök. A visszatekintésen túl benne volt a pakliban, hogy előre tekintve további gazdasági, pénzügyi, adózási lépéseket jelent be. Ilyesmit azonban nem tett a miniszterelnök, ha valamit bejelentett, akkor csak azt, hogy nem jelent be semmit. - írja a hvg.hu.

Ismertette a “családvédelmi akcióterv” eredményeit, ugyanakkor csak annyit ígért: a kormány “lépésről lépésre” haladni fog a további intézkedésekkel. A háromgyerekes anyák jövedelemadó-mentességét Orbán már többször belengette - a kérdés, hogy lesz-e rá pénz. A jelek szerint nem lesz, konkrét vállalás ugyanis nem hangzott el. Ahogy a gyed, a gyes, illetve a kismamák ingyenes nyelvvizsgájának támogatása ügyében sem.

Orbán meglehetősen sokat beszélt az ország előtt álló nehéz esztendőkről, a nyugat-európai országok gazdaságainak gyengélkedéséről, ami nyilván Magyarországot is érinteni fogja. Konkrétumokat mindenesetre ezzel kapcsolatban sem mondott, mindössze annyit, hogy az elsődleges cég a munkahelyek megvédése lesz. Egyébiránt csak “addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takarónk ér." Nem kaptak jó hírt a nyugdíjasok sem, a jelek szerint nem lesz az inflációt meghaladó nyugdíjemelés, a miniszterelnök újra csak ennyit vállalt.

A miniszterelnök gazdasági témákban általában véve olyan dolgokat jelentett be jórészt kissé homályosan, amik nem számítanak újdonságnak. A klímaváltozás elleni küzdelem kapcsán hangzottak el újdonságok, de leginkább pontos céldátum nélkül. Az biztos, hogy a kormány elköteleződött a 2050-es klímasemlegesség mellett. A kormány július 1-ével kezdődően egy év alatt fel akarja számolni az illegális hulladéklerakókat. Az egyszer használatos műanyag csomagolásokat be fogják tiltani, de nem mondta, mikortól. Minden újszülött után tíz fát fognak ültetni (nem mondta, mikortól).

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet