Orbán Viktor megvásárolható iPhone-ra, és 79 eurócentbe kerül

Két napja került fel az almás okostelefon online alkalmazás-boltjába, az App Store-ba a miniszterelnököt célpontjába állító miniprogram.

Ma a fél magyar internet - de legalábbis mondjuk az a töredéke, akit a politika is érdekel és iPhone-t is használ - arról beszél illetve viccelődik, hogy megjelent egy olyan, az érintőképernyős okostelefonra letölthető alkalmazás az Apple boltjában, ami nemes egyszerűséggel az Orbán Viktor nevet kapta. Mi meg fogtuk magunkat, és 79 eurócentért magunkévá tettük, hogy megnézzük, mit tud.

Az első kép, ami fogadott, ez volt. Nyomban mosolyt is csalt a szánkra, hiszen ritkán akarja felhasználni Magyarország első embere a helyzetünket, azaz GPS-pozíciónkat.

tényleg?
Nyugat.hu

Ezt a típusú helymeghatározást egyébként nagyon sok ilyen applikáció kéri: például fotós programok, amik rögzítik az elkészített kép adatai közt azt is, hol készült, vagy olyanok, amik a koordinátáink alapján keresnek a közelben mondjuk éttermeket. Mégis, amikor egy ilyen névvel fémjelzett szoftver kér erre, akkor az óhatatlanul is másként csapódik le - miközben kíváncsiak lennénk arra is, hogy a kezdeti felröhögés után hányan okézták le a kérést, már csak azért is, mert semmi nem indokolja a tartózkodási helyünk közzétételét egy információközlő alkalmazásban.

Nézhetünk Viktor TV-t is

Az Orbán Viktor ugyanis erre vállalkozik: olvashatunk hivatalos és Wikipedia-életrajzot, végignézhetjük régebbi beszédeit, de zsebre tehetjük remkbeszabott idézeteit is, olyanokat például, mint hogy "Az elhatárolódás rossz szó. Mint látja, öntől is el vagyok határolódva. Ugyanis ön ön, én meg én vagyok, a Magyar Gárda a Magyar Gárda, mi meg itt vagyunk." Van Viktor TV elnevezésű menüpont is tévészerepléseivel, és a Facebook-oldalára is eljuthatunk.

két screenshot az Orbán Viktor app-ból
Nyugat.hu

Az app készítője, Morvay Bátor a leírásában leszögezi: az alkalmazás nyilvánosan hozzáférhető információkat tartalmaz, de nem törekszik teljes körű tájékoztatásra, és nem áll kapcsolatban állami intézményekkel vagy politikai pártokkal. Ezt alátámasztani látszanak Szijjártó Péter szavai is, aki az Index kérdésére elmondta, nem tudnak ilyen appról, nem állnak kapcsolatban a szerzőjével, és egyébként is inkább ajánlják tájékozódásra az orbanviktor.hu-t vagy a miniszterelnök Facebook-oldalát.

Azért el tudtunk volna még viselni egy olyan menüpontot is, ami mögött egy vidám játék rejtezik, Viktorral a főszerepben, akivel lavírozni kell olyan akadályok között, mint a megszorítások, a kifelé kommunikáció, az izgága kis szakmai szervezetek, a jogállam-bontogatás és a népharag. Dobott volna a népszerűségen.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet