Őrizetbe vették a bejrúti kikötő vezetőit

Egyelőre azt sem zárták ki, hogy külső beavatkozás – rakéta vagy bomba – okozta a bajt.

Őrizetbe vették a bejrúti kikötő vezető tisztségviselőit, köztük Badri Dahirt, a vámhatóság vezetőjét, elődjét Safik Mirhit és Hasszán Kuraitimot, a kikötő igazgatóját. A libanoni NNA hírügynökség szerint a döntést a bejrúti robbanás ügyében nyomozó hatóságok hozták.

Korábban tizenhat kikötői dolgozót vettek őrizetbe. Az érintettek között olyan munkások is vannak, akik annak a raktárnak az építéséért, karbantartásáért feleltek, amelyben a 2750 tonna ammónium-nitrát berobbant. A hatóságok szerint egy korábban elkobzott hajó vegyianyag-rakománya robbant fel.

Michel Aun libanoni elnök előzőleg közölte: még nem sikerült megállapítani a robbanás okát, de nem zárható ki, hogy külső beavatkozás – rakéta vagy bomba – okozta a bajt. Hozzátette: három szinten zajlik a nyomozás. Először is vizsgálják, hogyan került a raktárba a robbanóanyag, milyen körülmények között tárolták, másodszor hanyagság és baleset jelei után kutatnak, harmadszor pedig azt is körbejárják, történt-e külső beavatkozás.

A bejrúti kikötőben kedd este történt robbanás miatt legalább 154 ember életét vesztette, hozzávetőleg ötezren megsebesültek, 200-250 ezer közé tehető azok száma, akik elveszítették otthonukat. A libanoni vöröskereszt szerint száz embert eltűntként tartanak nyilván, többségük a kikötőben dolgozott. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, gyásznapot hirdettek.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek