Őrizetbe vették a józsefvárosi emberöléssel gyanúsított férfit

A gyanúsított érdemi vallomást nem tett, a gyanúsítás ellen panasszal élt.

Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, akit a józsefvárosi Korányi utcában szerdán elkövetett emberöléssel gyanúsítanak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Azt írták, a nyomozás eddigi adatai szerint a későbbi áldozat és egy ismerőse kedden este, az utcán találkoztak. A beszélgetés során az ismerős elpanaszolta, hogy nincs hol aludnia, ezért a későbbi áldozat felajánlotta neki, hogy töltse nála az éjszakát. Az ismerős ekkor hozott szóba egy harmadik embert, akiről azt mondta, szintén nincs hol aludnia, így a tulajdonos megengedte, hogy ő is a lakásban aludjon.

Reggelre azonban a gyanú szerint ez a férfi megölte ideiglenes szállásadóját. A rendőrséget a halálesetről az elhunyt ismerőse értesítette.

A tájékoztatás szerint a BRFK Életvédelmi Osztályának nyomozói az emberöléssel gyanúsítható 30 éves férfit néhány óra alatt azonosították és hajtóvadászatot indítottak ellene, majd csütörtökön kora délután a Kőbányai úton fogták el.

A nyomozók a férfit emberölés megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A gyanúsított érdemi vallomást nem tett, a gyanúsítás ellen panasszal élt. Kihallgatását követően a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását - áll a rendőrségi közleményben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló