„A nevem Albert Lucas, jogi szakember vagyok Dubaiban – Egyesült Arab Emírségekben. Szükségem van a válaszára, hogy megbeszélhessük, sürgősen szükségem van egy örökösre az elhunyt ügyfelem számára, akinek ugyanaz a neve, mint Ön, és ugyanabból az országból származik, de nincs örököse…” - ezt az üzenetet a munkahelyi e-mail címemre kaptam néhány héttel ezelőtt, be is csillagoztam, hogy majd az Online csalások sorozat harmadik részéhez jó lesz.
Hiszen ott hagytuk abba legutóbb Barabás Mónika, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának alosztályvezető-helyettesével, hogy legközelebb a „Nigériai levelekkel” foglalkozunk, amely az átveréses bűncselekmények egyik legrégebbi formája.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy korábban hagyományos postai úton illetve faxon terjedtek, de ma már inkább e-mailen, vagy messengeren keresztül érkeznek az ilyen üzenetek, álprofilokról.
Azért is hívják „nigériai csalásnak”, mert eleinte nigériai hercegnek adták ki magukat a levél küldői, esetleg valamilyen politikusnak. Benne volt és napjainkban is mindenképpen benne van, hogy komoly pénzügyi lehetőséget kínálnak fel a történet szerint – mondta a rendőr őrnagy.
Számtalan verziója van. Igazából a lényeg mindig az, hogy valaki a segítségünket kéri, a segítségért cserébe pedig busás összeget ígér.
Előfordulhat, hogy valakinek a pénzét kellene kimenekíteni az adott országból, vagy azzal kecsegtetnek, hogy nagy vagyont örököltünk.
Általában nagyon kedves a levél stílusa, megbízható embernek nevezi magát az illető, teljes diszkréciót kér, próbál szimpátiát kelteni, kiépíteni a bizalmat.
Rossz angolsággal írják ezeket a leveleket, de Barabás Mónika kiemelte, ez ebben az esetben pont hihetővé teszi a történetet, hiszen a levél külföldről érkezik, külföldi személyként kér segítséget.
Ha eddig nem is gyanakodtunk, arra már mindenképpen fel kell kapnunk a fejünket, hogy azt kéri a levél küldője, mi utaljunk először pénzt, és majd utána tudja nekünk az összeget átutalni. Amikor örökséget ígérnek, akkor pedig arra kérnek minket, hogy először utaljuk át az ügyvédi díjat.
Tehát mindenképpen valamilyen történettel ráveszik az áldozatot arra, hogy pénzt utaljon.
Olyan is történt már, hogy a banki adatokat is elkérték, ez a nagyobb baj, mondta a szakember, mert ameddig „csak” utalgatunk, mi tudjuk eldönteni, hogy meddig megyünk el, viszont amikor már náluk van a banki azonosítónk, jelszavunk, az összes megtakarított vagyonunkat le tudják emelni a számlánkról. Teljesen kiszolgáltatjuk magunkat.
Alapvető, hogy semmilyen körülmények között ne adjuk meg banki adatainkat.
Amikor ilyen levelet kapunk, és eljátszunk a gondolattal, hogy nagy összeghez juthatunk, akkor gondolkodjunk el azon, hogy ismeretlenek, miért fordulnának pont hozzánk. Miért éppen minket kerestek meg ezzel a lehetőséggel.
Amikor színre lépnek az érzelmek:
Talán veszélyesebb, a nigériai csalástípus romantikus változata, amely online társkereső portálokon vagy közösségi oldalakon terjed. Magyarországról és külföldről is próbálkoznak ezzel a módszerrel. Angolul, vagy akár magyarul.
A csalók hamis profillal romantikus kapcsolatot építenek ki a leendő áldozatokkal, akik többnyire nők.
Ezekben az esetekben nagyon tipikus, hogy hosszabban eltart az ismerkedés az interneten, nagyon kedves az udvarló, nagyon szép szavakat használ, nagyon figyelmes, azt írja, amit egy nő hallani szeretne. Amikor pedig személyes találkozóra kerülne sor, az váratlanul elmarad.
Jellemző, hogy azt írja a szélhámos, hogy egy családtagja megbetegedett, vagy meghalt, és emiatt mégsem tud eljönni.
Amikor már megvan az áldozat részéről az érzelmi kötődés, a csaló előrukkol azzal, hogy neki van pénze, de ehhez nem tud valamiért hozzájutni. Utalást kér, hogy rendbe tehesse az életét, utána pedig létrejöhessen a találkozó. Itt is több variáció lehet, a lényeg, előbb-utóbb pénzt kér tőlünk.
Az áldozat sokszor több utalás után jön csak rá, hogy kihasználták, a másik fél pedig eltűnik.
Egy közeli megyében történt, hogy egy hölgy megismerkedett valakivel az interneten. Elmesélte ezt a barátnőjének, hogy minden nagyon jól alakul. Szerencsére mindenbe beavatta, és amikor elkezdett az illető pénzt kérni tőle, akkor barátnője nyitotta fel a szemét, hogy ez nagyon gyanús, illetve olyan megfogalmazásban érkeztek az üzenetek, ahogyan a férfiak nem szoktak levelezni.
„A végén kiderült, hogy két női elkövetővel levelezett az áldozat" – mesélte a rendőr őrnagy.
Ahhoz, hogy ne sétáljunk bele a csapdába, még az ismerkedés kezdetén nézzük meg az illető profilját, vannak-e közös ismerőseink, neki vannak-e egyáltalán ismerősei, milyen fotókat tölt fel, milyen tartalmakat tesz közzé, mióta van fent a közösségi oldalon. Ha egy új ismerős pénzt kér tőlünk, vegyük intő jelnek.
Bár az internetes csalásoknál nem jellemző, hogy létrejön a személyes találkozó, mégis fontosnak tartom elmondani, ha vadidegennel találkozót beszélünk meg, akkor az nyilvános helyen történjen meg. Szóljunk családtagnak, barátnak arról, hogy hova megyünk, kivel találkozunk.
Előfordul olyan is, hogy valaki egy internetről levett fotóval álprofilt csinál és ismert embernek adja ki magát.
Megtörtént eset, hogy valaki egy híres amerikai színésznek adta ki magát a Facebookon, a hölgy pedig elhitte, hogy ez a világsztár vette fel vele a kapcsolatot, leveleztek. Majd a „világsztár” elhitette a nővel, hogy megszorult anyagilag, és pénzt csalt ki az áldozattól, aki akkor már azt gondolta, hogy ez egy igazi kapcsolat.
Ilyenkor is nagyon fontos, hogy elgondolkodjunk azon, mennyi az esély arra, hogy egy ismert amerikai színész pont minket szúr ki magának az interneten.
Minden hölgy örülne, ha írna neki mondjuk George Clooney, de tudjuk, hogy ennek nincs realitása, annak pedig még inkább nem, hogy tőlünk kérne pénzt – teszi hozzá Barabás Mónika.
„Ismét komolyra fordítva a szót: ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem szabad ismerkedni az interneten, de nagyon óvatosnak kell lenni” – hangsúlyozta a rendőr őrnagy.
A szakember azt is hozzá tette, hogy a nigériai típusú csalások közül kevesebb jut a rendőrség tudomására, mert az áldozatok szégyellik, hogy átverték őket, ha érzelmi kötődés is kialakult, akkor pedig még nagyon csalódottak is.