Közben orosz hadihajók a brit felségvizekre hajóztak be.
Egy orosz katonai helikopter megsértette Lengyelország légterét a Balti-tenger felett – közölte a lengyel fegyveres erőkre hivatkozva szombaton a PAP lengyel hírügynökség. Az orosz katonai helikoptert péntek este érzékelte a lengyel hadsereg radarrendszere.
A légvédelem folyamatos készenlétben állt a légtér megvédésére - közölte a hadsereg azzal, hogy Oroszország feltehetően a lengyel légvédelmi rendszert tesztelte.
Közben a brit haditengerészet szóvivője arról számolt be szombaton, hogy a héten két orosz hadihajót követtek, amelyek brit felségvizeken hajóztak. A haditengerészet egy nyugat felé hajózó orosz korvettet is követett.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!