Oroszországból fertőzik vissza Kínát

Válaszul Kína szigorítja a határellenőrzést.

A vasárnapi volt az eddigi legnagyobb napi esetszám-növekedés, s a kór eddig 130 emberéletet követelt. Moszkvában – ahol a legtöbb fertőzött él – tovább szigorították az április végéig tartó korlátozásokat: Szergej Szobjanyin polgármester elrendelte, hogy az ipari üzemek közül csak a nemzetvédelemmel, illetve a járvány elleni harccal foglalkozó gyárak működhetnek. A polgármester az összes építkezést, illetve felújítást leállította. Vlagyimir Putyin elnök pedig aláírta azt a törvényt, amely szerint akár hétéves börtönre is ítélhetik a karanténszabályokat súlyosan megsértő személyeket. Közben kiderült, hogy a Kínába elsősorban az Oroszországból érkezők viszik vissza az eredetileg a közép-kínai Vuhanból indult járványt okozó vírusokat. Vasárnapi közlések szerint a Sanghajban regisztrált új fertőzöttek fele hozta Oroszországból a kórokozót, s a szárazföldi határokon átkelők között is sok a fertőzött. Elemzők szerint ez arra utal, hogy Oroszországban a hivatalosnál nyilvántartottnál jóval többen vannak a vírushordozók. - írja a hvg.hu.

Az oroszországi határ közelében fekvő kínai városok vasárnap kijelentették, hogy szigorítják a határellenőrzést és a karanténintézkedéseket a külföldről érkezők számára, miután a COVID-19 behozott eseteinek száma rekordmagas volt - írja a portfolio.hu. A napi megerősített esetek száma április 11-én elérte a 99-et Kínában, ami majdnem duplája az előző napi 46-nak. Az újonnan rögzített esetek közül kettő kivételével mind külföldről beutazó emberhez köthető, közülük sokan Oroszországból visszatérő kínai állampolgárok. A sanghaji kereskedelmi központba 51 kínai állampolgár repült ugyanarról az oroszországi járatról pozitív tesztekkel, míg 21 esetben a kínai állampolgárok utaztak Oroszországból az északkeleti Heilongjiang tartományba. A határ menti városok, Suifenhe és Harbin úgy döntöttek, hogy minden külföldről érkezőnek 28 napos karanténba kell vonulnia.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek