Csak az eső

Itt hullámzik a frontrendszer.

A Kárpát-medencétől nyugatra lévő hullámzó frontrendszer hamarosan eléri a Kárpát-medencét, így továbbra is folytatódik az enyhe, csapadékos idő. Így az Alföldön is megnövekszik a felhőzet, de a pára, köd megszűnése után a Duna-Tisza közén néhány, a Tiszántúlon még több órára kisüt a nap. A Tiszántúl kivételével több helyen fordulhat elő eső, zápor. A déli, délkeleti, majd az északira forduló szél többfelé megélénkül. A csúcshőmérséklet általában 10 és 17 fok között várható, sőt a Tiszántúlon 18, 20 fok is előfordul. Késő estére 7 és 12 fok közé hűl le a levegő.

Bizony, esernyő
pixabay.com

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek