A polgármesteri hivatalon való átfutás talán kicsit túlzás, de kreatív és biztos sokaknak élmény. Az viszont mindenképpen dicséretes, amikor a döntéshozók a tömegsportra is figyelnek.
A nagy politikai csatazajban ez a terület valahogy a margóra szorul, pedig fontos kérdésről van szó, elég ha megnézzük a magyar társadalom lehangoló egészségügyi mutatóit.
Most is itt a helyem, egyrészt mert ezzel letudom a hétvégi 10 kilométeres kötelezőt, másrészt mert tavaly megbeszéltük Péterrel, egykori tanítványommal, hogy egy év múlva visszavágó.
Mikor 8 óra után átveszem a rajtszámot, még igencsak hűvös a reggel, 7 fok körül van, de aztán a 10 órai kezdésre optimális 15 fok lesz, ragyogó őszi napsütéssel, ami nemcsak a testnek, de a hangulatnak is jót tesz.
Az esemény nagyjából a tavaly jól bevált forgatókönyvet követi.
Az alábbi felhozatal közül lehet választani: 400 méteres gyerektáv, 2 kilométer (ez megy át a polgármesteri hivatalon), 5 kilométer, 10 kilométer és 4 x 2,5 kilométeres váltó.
Nemény András polgármester többek között arról beszél, hogy a szombathelyiek szeretik nézni a sportokat, de sportolni még jobban. Remélhetően ez így van, mindenesetre közel 700-an neveztek a különböző távokra. Már ez több, mint jó néhány NB1-es focimeccs közönsége, és akkor nem is beszélünk a kísérőkről, családtagokról, szurkolókról.
Mondhatni, őrület. (Ez a szó részben arra is szolgál, hogy alliteráljon a cím.)
A polgármesteri megnyitó után bemelegítés, amit igyekszem elsumákolni, merthogy ez is a taktikám része.
Tavaly annyira komolyan vettem, hogy mire a rajthoz álltam, elfáradtam, ami nagyjából elárulja, hogy mennyire kell számolnia velem az élmezőnynek.
Azt is eldöntöttem, mert futásnál fontos a stratégia, hogy az idén kicsit kényelmesebb tempót választok. Egyrészt “öregember nem rakéta”, ahogy annak idején a katonaságnál megtanultuk, másrészt tavaly “túltoltam” kicsit, ami nem az időeredményben jelentkezett, hanem abban, hogy célba érés után aggódó arcok vettek körül.
Na, ilyenről idén szó sem lehet, lazára veszem, amúgy is olyan laza hangulata van, ahogy trappolunk ki a napsütésben a Sportligetig majd vissza a Főtérre, aztán még egyszer ugyanaz.
A futás egyébként nemcsak a testnek, a fejnek is jó, néhány kilométer egészen épkézláb gondolatok tódulnak a fejbe. Például, hogy mennyire más világ az, ami futás közben a Haladás-pályák amúgy csodálatos zöld gyepén elénk tárul, vagy hogy milyen jó érzés, hogy az autóknak várni kell ránk, amikor az utakat keresztezzük. (A szervezés egyébként csont nélküli. Sőt.)
Még az az ötlet is felvillan valahol 8 kilométer környékén, hogy a politikai és gazdasági döntéshozóknak kötelezővé kellene tenni a sportot, akkor valószínűleg kevesebb hülyeség lenne körülöttünk.
Kicsit megrogyva, de a tavalyinál sokkal jobb állapotban érkezem a célba, ami abban is megnyilvánul, hogy felismerem a befutóknak kezét nyújtó polgármestert, akitől az emlékérem mellett egy “Ébredj Szombathely!” repoharat is jussolok. Örülök, és őszinte az örömöm.
Péter persze megelőzött, így most egy-egy. Miközben igyekszünk magunkhoz térni, zajlanak a gyerekfutamok, mi pedig megbeszéljük, hogy jövőre jön a döntő.
A verseny eredményeit itt találja .
A képekre kattintva galéria nyílik, nézze meg.
