Összeomlott egy karanténhotel Kínában

Hetvenen rekedtek a romok alatt.

Összeomlott egy karanténnak használt, többemeletes szálloda a délkelet-kínai Fucsien tartománybeli Csüancsouban szombaton, mintegy hetvenen rekedtek a romok alatt - közölte honlapján a város önkormányzata. - írja az atv.hu - Az épület helyi idő szerint este fél nyolckor omlott össze. Két óra alatt 34 embert mentettek ki a törmelék alól a helyi hatóságok szerint. A baleset okát egyelőre nem tudni. Halálesetről nem érkezett hír. A helyszínen 147 fős mentőcsapat dolgozik. A nyolcvan szobás szállodát 2018 júniusában nyitották meg a nyolcmillió lakosú kikötővárosban. A koronavírus-járvány miatt karanténnak használták az épületet. Fucsien tartományban pénteki adatok szerint 296 koronavírusos esetet tartottak számon, és csaknem 11 ezer embert helyeztek megfigyelés alá.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek