A két fiatal még májusba, a tanév alatt, az egyik zalaegerszegi iskolában szóváltást követően összeverekedett - írja a Police.hu. A verekedés következtében mindkét fiú nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 17 éves zalalövői és a 18 éves zalaegerszegi fiú ellen garázdaság miatt, valamint utóbbi személy ellen könnyű testi sértés miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészségre.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.