Talán ez az átmeneti hangulat az, ami számomra széppé tud tenni egy rövid kis túrát is. A napokban a Kis-Somlyó hegyre sodort az élet, vagy ahogy gyerekként emlegettük: "a hegyre".
Bizonyára önök között is akadnak jó páran, akikben kellemes emlékeket idéz ez a kis szőlőtermelő hegy a maga 220 méterével és számtalan hangulatos pincéjével. Én mindig örömmel barangolok fent, egyrészt az emlékek miatt, másrészt azért, mert bár kicsi, mégis sok szépséget fedezhetünk fel itt: egy hanyagul odavetett napsugár egy pince oldalán, egy elszáradt ág, vagy egy kerekeskút.
Igen, elmehettem volna a Királykőhöz vagy a kráterig, de azt úgyis mindig láthatjuk némely turistamagazinban. Inkább más irányba indultam.
Persze mondhatnánk, hogy ilyen látvánnyal sok helyen találkozhatunk, ami igaz is, de az ember olyan, hogy hajlamos átnézni a környezetén, ahol él, vagy élt, hiszen annyira megszokottá vált számára.
A hegy másik oldalán Borgáta van. Itt csak egy helyen álltam meg, egy régi, sárga, szinte düledező ház előtt, ahol rózsabokor igyekezett szégyenlősen eltakarni a lehulló vakolatot.
