A Szombathelyi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy fiatalkorúval szemben – közölte lapunkkal a Vas Vármegyei Főügyészség.
A vádirat szerint a fiatal 2024 novemberében, egy szombathelyi középiskola osztálytermében a szintén kiskorú osztálytársa nyakához szorított egy recézett pengéjű, fűrészszerű multifunkciós eszközt, miközben a pénzét követelte, és azzal fenyegette meg, hogy megöli.
A sértett, bár nagyon megijedt, a pénzét nem adta át. A vádlott a többi diák jelenléte miatt, illetve mivel a tanóra is megkezdődött, nem tudott a követelésének érvényt szerezni.
A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.
Bár az ügyészség közleménye nem nevezi meg az iskolát, minden bizonnyal arról az esetről Rendőrök vittek el egy diákot az egyik szombathelyi középiskolából 2024. December 23. 12:04 van szó, amely a Vas Vármegyei SZC Savaria Technikum és Kollégiumban történt.
Akkor, ahogy arról lapunk is beszámolt, a rendőrök az iskolából vitték el a diákot, aki ellen most vádat emeltek.