Követhetetlen módon, nyilvános terekben kapják már el sokan a koronavírust, amelynek terjedését egyre kevésbé lehetséges ellenőrizni - figyelmeztette az osztrák egészségügyi hatóságokat Elisabeth Puchhammer-Stöckl, a Bécsi Orvostudományi Egyetem (MedUni) virológusa a Kleine Zeitung osztrák napilap vasárnap megjelent cikke szerint.
A virológus az osztrák egészségügyi minisztérium koronavírus-válságstábja több tagjának címzett levelében fejtette ki, hogy a bécsi járványadatok vizsgálatából azt lehet megállapítani: sokszor már nem lehet követni a vírus útját, feltehetően egyre többen fertőződnek meg nem felderíthető módon, például tömegközlekedési eszközökön vagy üzletekben. "Úgy néz ki, hogy elveszítjük az ellenőrzést a vírus terjedésének útja felett" - fogalmazott a szakértő.
Puchhammer-Stöckl elmondta: egyre több olyan fertőzött van, aki nem tudja, hol kaphatta el a koronavírust. Számos esetben a kontaktszemélyek felkutatása után azt kell megállapítani, hogy az illetőt nem a családtagjai vagy a kollégái fertőzték meg, hanem valamilyen nyilvános helyen kaphatta el a vírust. A virológus ugyan konkrétan bécsi adatokra hivatkozott, de úgy vélte, a helyzet hasonló lehet más szövetségi tartományokban is.
MTI
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!