Az RTL készített riportot Garda Károly, vépi gyermekorvossal, aki ötven év munka után már szívesen nyugdíjba menne.
Már betöltötte a 75.életévét, megérdemelné a pihenést, azonban nem találnak új orvost, így nem tudható, ki látja el azt az 1100 gyereket, aki a körzetéhez tartozik.
Pedig a település tárt karokkal, egy felújított rendelővel és egy szolgálati lakással is várná a fiatal szakembert, akit annak ellenére nem találnak, hogy Garda Károly fillérekért (öt forintért) adná át a praxist.
A riportban megszólal Vép polgármestere, Kovács Péter is, aki azt mondja, a reménytelen helyzet miatt a szülők már más településeken is érdeklődnek, hova vihetnék a gyerekeket, csakhogy sehol sincs rendelés a környéken.
Egyébként dr. Garda Károly a Magyar Kneipp Szövetség elnöke, az Év vasi embere 2017 szavazás közönségdíjasa, a lakosok tehát szerették és szeretik. Utódja azonban nincs, és a Belügyminisztérium sem válaszol az RTL ezirányú kérdéseire.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!