Május 3-át az ENSZ közgyűlése a sajtószabadság világnapjának nyilvánította, hogy felhívja a figyelmet a független és szabad sajtó, valamint a szabad véleménynyilvánítás fontosságára. Ezeket az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának 19. cikke védelmezi.
1991 őszén határozták meg ezt a napot, ugyanis még abban az évben, május 3-án tették közzé a Windhoek Nyilatkozatot, amiben az afrikai népek független és plurális sajtóhoz való jogát fogalmazták meg.
A sajtószabadságot, mint alapjogot elsőként a francia Emberi és Polgári Jogok Egyetemes Nyilatkozatában említik és 1791-ben be is került a francia alkotmányba. Itthon az 1848. évi XVIII. törvénycikk törölte el a cenzúrát és hirdette ki a sajtószabadságot. Magyarországon március 15. egyébként nem csak a 48-as forradalom, de a magyar sajtó napja is.
Ezen a napon az UNESCO minden évben szakértőket és sajtószabadsággal foglalkozó szervezeteket hív meg egy felmérés elkészítéséhez, mellyel a sajtószabadságot és a sajtó problémáit vizsgálják. Emellett világszerte megemlékeznek a munkájuk során meggyilkolt vagy ellehetetlenített újságírókról és különböző díjak is átadásra kerülnek, például az UNESCO által 1997-ben alapított Guillermo Cano Sajtószabadság Világdíj is, amit egy 1986. december 17-én meggyilkolt kolumbiai újságíróról neveztek el, aki a drogkartellek és a politikusok közötti kapcsolatokat tárta fel.
A Riporterek Határok Nélkül (RSF) idei sajtószabadság indexéből kiderül, hogy hazánkban a harmadik legrosszabb a sajtószabadság helyzete az Európai Unióban (globálisan 67-ek vagyunk), utánunk Málta (globálisan 73.) és Görögország (globálisan 88.) jön. Tavalyhoz képest öt helyet javítottunk, akkor ugyanis a 72. helyen álltunk.
Az RSF kiemeli, hogy a mesterséges intelligencia és a deepfakek hozzájárulnak az álhírek terjedéséhez, példaként Monika Tódová szlovák újságíró esetét hozzák fel, akiről a szlovák országgyűlési választások alatt terjedtek deepfake videók.
Mi egy kéréssel és egy idézettel emlékezünk meg erről a napról. Kérjük olvasóinkat, bárhogyan, akár csak az újságok olvasásával támogassák a független médiumokat, mert ahogy Kossuth Lajos fogalmazott:
“Vegyenek el mindent, csak szabad sajtót adjanak, s nemzetem szabadsága, boldogsága fölött kétségbe nem esem.”