Ötmilliós csalás: hamis email, és a hiszékenyek

Börtön lesz a vége.

A Szombathelyi Járási Ügyészség csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat azzal a rovott múltú férfival szemben, aki a vád szerint két sértettől csalt ki összesen 4.900.000 forintot 2019 márciusától 2019 júniusáig. A vádirat szerint az egyik sértett 2019 márciusában 1.000.000 forint értékű eurót adott át a vádlottnak egy szombathelyi lakás megvásárlására és megállapodott vele, hogy a vádlott árverésen veszi meg az ingatlant, majd azt a sértettnek eladja. 

Ezt követően a vádlott arra hivatkozott, hogy az árverésen történő tulajdonszerzéshez szüksége van még pénzre és további 1.000.000 forint összegű eurót kért a sértettől. A pénz átadásakor adásvételi előszerződést is kötöttek, melyben megállapodtak, hogy ügyvéd által ellenjegyzett okirattal adásvételi szerződést kötnek az ingatlanra 2019. június közepéig. 

A határidő letelte után a vádlott egy hamisított, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar árverési rendszere által egy önálló bírósági végrehajtó nevében kiállított üzenetnek tűnő mailt küldött a sértett e-mail címére, mely szerint a vádlott az ingatlant árverésen megvásárolta. A vádlott azonban a sértettet becsapta, mert az ingatlan árverés alatt nem állt, annak tulajdonával a vádlott nem rendelkezett, értékesítésére sem kapott megbízást, célja csupán a 2.000.000 forint csalárd módon történő megszerzése volt. 

A vádlott ezt meghaladóan 2019 májusában összesen 3 alkalommal 2.900.000 forint összegű vételár előleget vett át egy másik sértettől, szintén egy szombathelyi ingatlan megvásárlására, akit azzal hitegetett, hogy kapcsolatainak köszönhetően kedvezőbb áron tudja a lakást megvenni, amit elad majd a sértettnek. A vádlottnak azonban az ingatlan megvásárlása majd értékesítése nem állt szándékában, erre lehetősége sem volt, mert az ingatlan tulajdonosa azt nem is akarta.  

A vádlott célja a sértett megtévesztésével a pénzének megszerzése volt. A bűncselekményekkel okozott összesen 4.900.000 forint kár nem térült meg. A Szombathelyi Járási Ügyészség a különös visszaeső férfival szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta. 


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek