Az ingyenes óvoda lenyomja a fizetős bölcsődét

Csökkent a bölcsődék kihasználtsága Szombathelyen, mióta bevezették a térítési díjat. A városvezetés most változtatna a szabályokon.

Tavaly szeptembertől kell fizetni térítési díjat a szombathelyi bölcsődékben. Ennek azonban nem várt következményei lettek, egész pontosan: jóval kevesebb gyerek jár a bölcsődékbe.

Egyre kevesebb a bölcsődés

Egyrészt szinte teljesen eltűntek a vidéki gyerekek, a lakóhelyük szerint illetékes önkormányzatok ugyanis nem adnak támogatást a szombathelyi bölcsődei díjak kifizetéséhez. Míg 2012-ben 76 vidéki gyerek járt szombathelyi bölcsibe, ez év januárjában csupán 19.

Másrészt egyre több szülő választja az ingyenes óvodát, amire a gyerek harmadik születésnapja után törvényi lehetősége van. És az óvoda kötelező, tehát azt nem lehet megtagadni a szülőtől.

Eközben egyre kevesebb a születés Szombathelyen. 2007 és 2010 között minden évben 730 felett volt az újszülöttek száma, a legtöbben, 787-en, 2008-ban születtek. 2011-ben azonban csak 629, 2012-ben 641 újszülött érkezett Szombathelyre.

Egyre több a férőhely

Az utóbbi években ugyanakkor jelentősen nőtt a bölcsődei férőhelyek száma. Ennek több oka is volt, a lényeg, hogy 2010-től 148-cal több férőhely van a szombathelyi bölcsődékben. Jelenleg 538 hely van a városban, ez év január 31-én azonban csak 418 gyerek volt ezekre beíratva. Ez 78 százalékos arányt jelent, a valóságban azonban – betegségek és egyéb okok miatt – a bölcsődék 55 és 70 százalék közti kihasználtsággal működnek.

Ugyanakkor az óvodák kihasználtsága száz százalék felett van: az idén 2762 gyereket írattak be az összesen 2698 helyre. Az óvodák tehát zsúfoltakká váltak, és egyre többször hallani olyan híreket, miszerint a szülőket eltanácsolják a kiválasztott óvodából.

Három év felett ingyenes?

A tendenciák miatt a városvezetés új szabályokat akar bevezetni. Az egyik legfontosabb, hogy a bölcsődei térítési díjat csak a gyermek hároméves koráig kell majd fizetni. A terv szerint így a szülő nem lesz érdekelt abban, hogy év közben vigye át a gyereket a bölcsődéből az óvodába.

A másik, hogy az óvodák csak akkor vehessenek fel gyereket a bölcsődéből, ha az óvodai kihasználtság száz százalék alatt van. Jelenleg ez összesen három óvodában van így, a Kőrösi óvodában (98 százalék), a Szivárvány óvodában (98 százalék) és a Pipitér óvodában (87 százalék).

Az elképzelést csütörtökön tárgyalja a szombathelyi közgyűlés, és akkor döntenek is róla, hogy bevezetik-e az új szabályokat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet