Felgyújtottak a dühös tüntetők egy klinikát Irán egyik kikötővárosában, Bandar Abbasban, miután olyan pletykák terjedtek el a városban, hogy a létesítménybe koronavírussal fertőzött betegeket szállítottak - írja az Index az Al Arabiya tévécsatorna angol kiadásának riportja szerint. A csatorna arról számolt be, hogy a kórházat valóban felkészítették a fertőzött betegek fogadására, ahogy az országban sok más létesítményt is, azonban a betegek még nem érkeztek meg a gyújtogatás pillanatában, ugyanis a koronavírus-fertőzés epicentrumának számító Qom városától Bundar Abbas több mint ezer kilométerre van.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!