Pár napja Budapesten tárgyalt, ma puccsal néz szembe a kirgiz államfő

A vasárnapi parlamenti választások után káosz alakult ki Kirgizisztánban, a kormányfő már lemondott.

A vasárnapi parlamenti választások után káosz alakult ki Kirgizisztánban, mivel az ellenzék elfoglalta a legtöbb kormányzati épületet és miután a kormányfő lemondott, az ellenzék új vezetőt nevezett ki. A jelenlegi államfő puccskísérletnek minősítette a hétfői történéseket, és ragaszkodik a hatalomhoz. Mindez csak pár nappal azután történt, hogy a kirgiz államfő Budapesten tárgyalt Orbán Viktorral kormányfővel és a két ország egy 50 millió dolláros magyar-kirgiz fejlesztési alap felállításáról állapodott meg.

Benyújtotta lemondását kedden Kubatbek Boronov kirgiz kormányfő, utódjául Szadir Zsaparovot választotta meg a biskeki parlament - jelentette a 24.kg kirgiz hírportál. A parlament döntése alapján Zsaparovot jelölték ki az ország miniszterelnökévé - közölte a törvényhozás sajtószolgálata, amely szerint a képviselők előzőleg elfogadták Boronov lemondását. Szintén lemondott tisztségéről Dasztanbek Artiszbekovics Dzsumabekov házelnök, akinek tisztségére Miktibek Abdildajevet választották meg a liberális Bir Bol ellenzéki párttól, amely a vasárnapi választáson született eredmény szerint nem került be a törvényhozásba.

A helyi sajtó szerint Zsaparov korábban börtönben volt, amiért 2013-ban hatóságilag nem engedélyezett tüntetést szervezett Karakolban és túszul ejtette a helyi kormányzót. A politikus a hétfő esti zavargások nyomán szabadult ki. Az ellenzék kedden a biskeki Dosztuk szállodába hirdetett meg rendkívüli parlamenti ülést az új kormány megalakítása érdekében. A TASZSZ orosz hírügynökség a 24.kg-ra hivatkozva úgy tudja, az ülés eleinte nem volt határozatképes, de végül a 120 parlamenti képviselőből 62-en gyűltek össze.

Az épület ablakait később a tüntetők téglákkal betörték, és behatoltak a hotelbe. Az Akipress helyi hírportál szerint Zsaparovnak és a képviselőknek el kellett menekülniük a szállodából. Mintegy 1500 tiltakozó gyűlt össze a hotel előtt. Szooronbaj Dzsejenbekov államfő a BBC-nek nyilatkozva hatalomátvételi kísérletnek nevezte a választási eredmények közzétételét követően tömegtüntetéseket szervező ellenzék tevékenységét.

Illegális hatalomátvételnek tekintem ezt – hangoztatta. "Ahogy azt a tegnapi események mutatják, a tüntetésekre és a tiltakozó akciókra kivonulók célja nemcsak a választási eredmények érvénytelenítése, de az ország stabilitásának felforgatása" - jelentette ki Dzsejenbekov. Mára világossá vált, hogy végtére mindez azt a célt szolgálja, hogy lemondjak tisztségemről - mondta az elnök. Kifejezte egyben azon meggyőződését, hogy a zavargásokat a választásokat megelőzően jóval előre megszervezték.

Dzsejenbekov ugyanakkor nyugalomra intett és utasította a biztonsági erőket, hogy ne lőjenek a tüntetőkre, miután az egészségügyi minisztérium adatai szerint kedd délutáni egy ember életét vesztette és 686-an megsérültek az utcai zavargásokban. A kirgiz központi választási bizottság érvénytelenítette kedden a vasárnapi parlamenti választás eredményeit, amelyek szerint Dzsejenbekov államfőhöz közel álló pártok kerültek be a törvényhozásba.

A vasárnapi választások eredményeinek közzététele után tömeges tüntetések kezdődtek Biskekben és több kirgiz nagyvárosban, a tüntetők elfoglalták a kormány székházát és több kormányzati épületet, benyomultak a parlament épületébe. Kedd délelőtt lemondott Biskek és a második legnagyobb kirgiz város, Os polgármestere, az állami televízió elnöke és számos más magas rangú tisztségviselő. Egyes hírügynökségek úgy értelmezik a jelenlegi kirgizisztáni helyzetet, hogy ellenzéki csoportok átvették a hatalmat, ellenőrzésük alá vonva a stratégiailag fontos kormányzati intézményeket.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek