Már-már görög eposzi hosszúságú a szombathelyi lakótelepek parkolási nehézségeit bemutató cikksorozatunk. A helyzet röviden az, hogy sokkal több autó van, mint parkoló, így az autósok a kényszertől hajtva olyan helyeken állnak meg, ahol szabálytalan letenni az autót. Csütörtök reggel éppen a Rohonci úton autóztunk, amikor észrevettük, hogy a közterület-felügyelők büntetik az autósokat.
A közteresek egyébként ezesetben csak tettenéréskor büntethetnek, a szabály ugyanis úgy szól, hogy bírságot nem hagyhatnak a szélvédőn. Ez tehát azt jelenti, hogy ha valaki szabálytalanul parkol, de a felügyelő nem csípi el a sofőrt, amint beszáll az autójába, akkor a büntető cetlit sem tudja neki kézbe adni.
A lakók egyébként szinte egyöntetűen azt szeretnék, ha rendeződne a parkolás helyzete. A legtöbben azt panaszolják, hogy évek óta fennáll ez a lehetetlen állapot, a városvezetés pedig semmit sem tesz az ügy megoldása érdekében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!