A szombathelyi piac holdudvarára is kiterjesztik a fizetős parkolást

Göngyös, Vak Bottyán, Bercsényi Miklós, Nádor és Kinizsi Pál. Azok a piac környéki utcák, amiket bevonni terveznek a fizetős parkolós övezetbe. Erről tartottak lakossági fórumot hétfő délután, bár alig volt kinek. A távolmaradás egyenlő az egyetértéssel?

Felrúgva a szokásos dramaturgiát rögtön válaszoljuk is meg a bevezetőben feltett kérdést: valószínűleg.

Ha ugyanis abból indulunk ki, hogy az ember többnyire a negatív tapasztalatokra figyel fel (illetve hívja fel a figyelmet), akkor a városházán hétfőn tartott fórum alapján elmondható: a környékbeli lakók távolmaradásukkal gyakorlatilag jóváhagyták az önkormányzat arra vonatkozó terveit, hogy kiterjesszék a hivatalos parkoló övezetet az említett utcákra. A reggelenként piacra érkező vásárlók és dolgozók ugyanis rendre feltöltik azokat, márpedig ezt a legtöbben tarthatatlan állapotként írják le.

Lakossági fórum
Horváth Balázs

Az elgondolás egyszerűen az, hogy ne parkolhasson annyi autó itt, amennyi eddig. Ezt pedig a tervek szerint még megfűszerezik azzal, hogy a Kinizsi Pál utcát egyirányúsítják, így várhatóan nem kell nyomorogni majd az úton a parkoló autók mellett, ha szembejövő érkezik. Összességében tehát felszabadulna a környék a fojtogató autótömegtől.

A javaslat szeptemberben kerül a közgyűlés asztalára

Németh Kálmán alpolgármester ezt úgy fogalmazta meg:

naponta vannak itt olyan forgalmi helyzetek, amik csak emelik az adrenalinszintet.

Máshol is – jegyezzük meg magunkban –, de tény, hogy a parkolózónán túli területek itt a vásárcsarnok közelsége miatt különösen túlzsúfoltak lettek. A városvezető kihangsúlyozta még: a cél nem még több pénz beszedése, hanem a forgalomtechnikai ésszerűsítés.

Márkus Imre a SZOVA Zrt. képviseletében és a szakmai mondanivaló hordozójaként szólt a megjelentekhez: jövő év eleje környékén állítanák üzembe a parkolóautomatákat, a zóna maga a legolcsóbb, úgynevezett zöldövezetbe tartozna. Kovács László tervező ezt annyival toldotta meg, hogy kényelmi szempontból a legtöbb parkolóhely 6 méteresre lesz kialakítva, egyes esetekben fél méterrel rövidebbre. Továbbá bővebb helyet hagynak majd az egyes kereszteződéseknél, hogy azok beláthatóak legyenek.

A lakók aggodalmait – miszerint így sem biztos, hogy akár saját otthonuk előtt is meg tudnak majd állni – eloszlatandó annyit még megjegyzett Németh Kálmán:

lesz olyan, aki nem a háza előtt fog parkolóhelyet találni, de hogy valahol a közvetlen közelben fog, az biztos.

Bérletre egyébként az a lakó lesz jogosult, aki igazoltan az adott utcában lakik, és a saját nevén van a gépkocsi – tudjuk meg végül.

Szeptemberben jön a rendeletmódosítás, 2009 januárjában már szeretné a város foganatosítani azt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Szombathelyi Szombat: este hatos üzletzárásért cserébe ingyen parkolás?

A bevásárlóközpontok elszívó erejét egyenlítené ki az önkormányzat azzal, hogy szombatonként kedvezményessé tenné a parkolást, programokat hozna a Fő térre, de cserébe estig tartó nyitvatartást kér a belváros kereskedőitől...

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet