Tanakajd felől tartott Szombathely irányába egy Renault sofőrje a 87-es úton, amikor Táplánszentkereszten egy jobbra ívelő kanyarban az autó padkára futott, majd még nagy sebességgel ütközött egy autóbehajtón álló, az úttal párhuzamosan parkoló Suzukival. A Renault megpördülve egy kerítésnek ütközött, míg a Suzuki az úttestre sodródott.
A Renault idősebb sofőrjét a mentők kórházba szállították. A Suzuki vezetője a nyugat.hu-nak elmondta, már éppen búcsúzni készült ismerőseitől és nagy szerencse, hogy sem ő, sem ismerősei és gyerekei nem álltak a járdán, amikor a karambol történt. A nyomok alapján ugyanis őket is elsodorta volna a megpördülő gépjármű.
A helyszínelés idején félpályán haladhatott a forgalom.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!