Olvasónk jelentkezett azzal a panasszal, hogy a parkolójegy-ellenőrök türelmi idő nélkül, két perc után megbüntették, és erre még tanúi is vannak. Ezután felkerestük a SZOVA parkolási részlegét, ahol pedig részletes választ kaptunk arról, hogy legalább nyolc perce volt olvasónknak jegyet venni és teljesen szabályosan jártak el.
A panaszos szerint
A Kőszegi utcában leparkoltam egy üzlet előtt, annak bejáratától öt méterre. Ekkor már láttam az ellenőrt az autók mellett dolgozni. Kiszálltam az autóból, bementem az üzletbe, letettem a pultra a csomagot, megnéztem mennyi apróm van és megkérdeztem meddig vegyek jegyet, majd elindultam az automatához. Ez maximum két percet vett igénybe. Az automatánál már dobtam be a pénzt, amikor láttam, hogy fotózza az ellenőr az autómat. Odakiabáltam, hogy ne fotózza le, mert épp jegyet veszek, illetve az üzletből is kiszóltak kollégáim, az ellenőr mégis fotózott.
A parkolójegy vásárlásának időpontja percre pontosan megegyezik a bírság kiállításának az időpontjával. Amikor megkérdeztem miért fotózta le, azt mondta, hogy nem tudta, hogy erről a kocsiról van szó. A fényképet törölni nem lehet, de betelefonált a központba, később jelezte, hogy a bírságot a szabályok szerint ki kell szabnia, reklamálni a központban kell. Ezután az irodában reklamáltam, ahol azt mondták, hogy be kell fizetnem a bírságot. Mindezt annak ellenére, hogy két szemtanúm is van, akik látták mi történt.
Így megy egy ellenőrzés
A parkolófelügyelők az alábbi módon ellenőrznek: először az automatánál próbajegyet vásárolnak, hogy lássák az működik-e. Utána elkezdik az autók jegyeit/mobilparkolását/bérleteit ellenőrizni. Ha egy autó egy ilyet sem tud “felmutatni”, akkor első körben bepötyögik a rendszámát és haladnak tovább. (Az autó ilyenkor várólistára kerül, ami legalább öt percig tart.) Ha ezután a második ellenőrzéskor sincs jegy, akkor kirójják a büntetést.
A bírságolás szabályos volt
A SZOVA Zrt. válaszából az előbbitől eltérő történet olvasható ki. A felügyelők 12:21-kor megvették az automatából a próbajegyet, a panaszos autóját 12:23-kor várólistára tették és tovább ellenőrizték a környék autóit. Amikor visszaérteek, még mindig nem láttak jegyet a szélvédő mögött, így 12:29-kor, a második ellenőrzés alkalmával elkezdték a pótdíjazást.
A türelmi időt biztosították, az autó 20 méterre volt a jegyautomatától, mellette üzletek, véleményük szerint az öt percnek elegendőnek kellett volna lennie a jegyváltásra. Az ellenőr elmondása szerint már a második ellenőrzést végezték és elkezdték a pótdíjazást, amikor az autó tulaja kijött az üzletből és elment jegyet venni. Tekintve, hogy ez a türelmi időn túl volt, az Általános Szerződési Feltételek és a jogaszabályok alapján a kiszabott pótdíj jogszerű volt.
A SZOVA külön megjegyezte válaszukban, hogy
a parkolófelügyelőknek a helyszínen nincs jogkörük a kiszabott pótdíjjal kapcsolatban eljárni, azt visszavonni, fényképet törölni
- mindez szigorú belső szabályozásuk alapján, ami vélhetően a visszaélések elkerülése végett is fontos.És ilyenkor mi van?
Ha a panaszos és a szolgáltató véleménye különbözik, nem értenek egyet, akkor az ügyfél írásban panaszt tehet az ügyfélszolgálati irodában, amit a központban bírálnak el. Ha a vizsgálat döntésével sem ért egyet, akkor további jogi eszközökkel lehet élni. Olvasónk szerint mindegy, csak minél több legyen a bevétel, a szolgáltató részéről pedig ott az ÁSZF. Az egyik oldalon szemtanúk, a másik oldalon adatok. Kedves vagy épp szigorú ellenőrökről szóló történeteket pedig már ezret hallottunk/tapasztaltunk.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!