A keddi névadó ünnepségen a 2012-es ötkarikás aranyérmes, kétszeres Európa-bajnok megilletődve mondott köszönetet a megtiszteltetésért és a felé irányuló sok szeretetért, amit az olimpiai bajnoki cím elnyerése óta kapott.
Puskás Tivadar polgármester pedig úgy fogalmazott: fontos, hogy az ifjúság elé olyan példaképeket állíthatnak, mint Pars Krisztián, aki legyőzte a világot és akiért a londoni olimpia idején a Szombathely főterén felállított kivetítők előtt egy egész város szurkolt, hogy övé legyen a legnagyobb dobás.
A szombathelyi iskola tornacsarnokának belseje a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Diáksport Szövetség, illetve az egyik hazai piacvezető festék- és vakolatgyár (Poli-Farbe) által közösen kezdeményezett, az "Én iskolám bajnoka" elnevezésű program keretében újult meg.
Az iskola 374 diákja használhatja a felújított tornacsarnokot, amelynek kifestésére évek óta nem jutott elegendő pénz. Különleges színfoltja volt az ünnepségnek, amikor kerekesszékes tanulók egészséges társaikkal együtt adtak elő egy zenés, táncos produkciót. Az integrált oktatási rendszerben működő iskolában különleges gondozást igénylő mozgás-, látás- és hallássérült gyerekek is tanulnak.
Pars Krisztián a névadó ünnepséget követően az MTI-nek elmondta: mindig szívesen megy a gyerekek közé, ha hívják, olimpiai bajnokként feladatának tekinti a sport népszerűsítését. Elmondása szerint megtiszteltetés a számára, hogy a gyerekek példaképnek tekintik, a felelősségnek, ami pedig ezzel jár, igyekszik megfelelni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!