Parsnak át kell szökdelnie a gátakat

A 29 éves kalapácsvető, Pars Krisztián úgy készül a világbajnokságra, hogy a város öt hónapja semmit nem fizetett.

Háromhetes dél-afrikai edzőtáborozás után kiváló eredménnyel indította az évet a Dobó SE kalapácsvetője, hiszen márciusban, Szombathelyen, a téli országos bajnokságon 78 méter 93 centimétert teljesített. A nemzetközi hódítás csak ezután kezdődött, Szófiában, a XI. téli dobó Európa-kupán úgy győzött, hogy hat dobásából öt 79 méter feletti volt. Május elején Japánba utazott, a nemzeti Grand Prix versenysorozat sizoukai állomásán 77,95 méteres eredménnyel nyert, majd a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) kalapácsvető-sorozatának első állomásán, Kavaszakiban is első lett, ráadásul megdobta a 78 méteres olimpiai indulási A-szintet.

– Igazából még nem vagyok jó formában, az eddigi jó eredmények annak köszönhetőek, hogy megfelelő körülmények között tudok edzeni, és nem hátráltat sérülés – mondta Pars Krisztián. – Legközelebb május végén, Ostravában indulok a nemzetközi mezőnyben, ott lesz a kalapácsvető Grand Prix-sorozat második állomása. Az utolsó két helyszínen, szeptemberben Rietiben és Zágrábban is tervezem a részvételt, de közben lesz még a csapat Európa-kupa, a Gyulai István-emlékverseny, az országos bajnokság, és az év főversenye, a világbajnokság Dél-Koreában.

Nehéz helyzetbe került Pars Krisztián
Mészáros Zsolt

Pars Krisztián Magyarország egyik legeredményesebb egyéni sportolója, de hiába, az anyagi gondok őt is elérték.

– Külföldön szinte mindent a versenyszervezők állnak, nekem nincs költségem, a világversenyeken való részvételemet pedig a szövetség és az olimpiai bizottság fedezi anyagilag – magyarázta a nehézatléta. – Nekem csak a felkészülés többi velejáróját kell előteremtenem, például az edzőtáborozások összegét. Ezek nagy részét a nyereményekből, pénzdíjakból, felkészülési támogatásokból fedezem, de a közelmúltban nehéz helyzetbe kerültem, mert a város több mint öt hónapja nem fizetett. Tehát ebben az évben még szinte semmit. A szövetségben is rossz az anyagi helyzet, tehát nem zökkenőmentes ez az időszak számomra... Megoldjuk, de nagyon nehezen. A sok gátoló tényezőt nehéz átszökdelni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport