Pártot alapított Pálinkás József, az MTA volt elnöke

Az Új Világ Néppárt a "Fidesz-árvákat" akarja megszólítani.

Új Világ Néppárt néven alapított pártot Pálinkás József akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, az első Orbán-kormány oktatási minisztere – írja a Magyar Hang.

Pálinkás József
Hegedüs Róbert
Pálinkás József többször is felszólalt az Orbán-kormány politikája ellen, legutóbb a Színház- és Filmművészeti Egyetem melletti szolidaritási tüntetésen. Az akadémikus korábbi nyilatkozataiból arra lehet következtetni, hogy az úgynevezett "Fidesz-árvákat" szeretné pártjával megszólítani.

Fidesz-árváknak azokat nevezik, akik a Fidesz politikájának támogatói voltak, most már e párt politikájának a kritikusai, mert a kormánypárt politikájában sok olyan elem van, amivel nem értenek egyet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek