A város közleménye szerint a patkányméreg kihelyezése november 25. és 29 között történik, és december közepén szedik fel. Lesz majd méreg a patakpartokon, a parkokban, és még néhány lakótelepen is.
Csakhogy nem jutott belőle például az Uránia udvarba – pedig az ott lakók többször is jelezték az önkormányzatnak, hogy gyakori látogatóik a vírushordozó rágcsálók. Olvasói levelet is kaptunk az ügyben:
PATKÁNYOK élik világukat e részén az URÁNIA udvarnak. Ahogy elmesélték, az ott lévő Tatto tetováló üzlet tulajdonosa állítólag saját maga vert agyon egy patkányt, míg a mellette lévő fodrászüzletbe állítólag az üvegajtón át két patkány is szeretett volna bemenni, ezt maga a tulajdonosa mondta el.
Hetekig próbálkoztunk, mire elértünk valakit az önkormányzatnál, aki illetékes az ügyben, és megkérdezhessük, hogyan is zajlik a patkányok irtása. Végül megtudtuk, hogy amint beérkezik hozzájuk a bejelentés, az önkormányzat rögtön értesíti az irtásra szerződött vállalkozót, aki rövid úton „elintézi” a problémát. A városnak erről a részéről (vagyis az Uránia udvarból) viszont nem érkezett hozzájuk bejelentés.
Nem az Uránia udvar azonban az egyetlen hely, ahol mostanában elszaporodtak a patkányok – a közelmúltban egy tömbház lakói is elkeseredett harcot vívtak
Patkánysereg ellen hadakoznak a lakók a belvárosban 2013. November 07. 17:13 a veszélyes rágcsálókkal. Lehet, hogy invázióra készülnek?