Pénteken kora délután Hajdúszoboszlón, a Hajdú utcában súlyos sérüléssel járó baleset történt: egy autó vezetője nekiütközött egy előtte közlekedő rokkantkocsinak. A rokkantkocsiban ülő férfi az úttestre esett, és nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülésekei lettek. A rendőrök megállapították, hogy a baleset feltételezett okozója – a sérült kérésére – a rokkantkocsival közlekedő férfi autóját úgy vezette, hogy nincs jogosítványa. A vizsgálat során az alkoholszonda mindkét fél esetében pozitív értéket mutatott - olvasható a police.hu oldalon.
Az autó sofőrje és a rokkant férfi is ittas volt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!