Amikor múlt pénteken végigfotóztuk a pedagógusnapi ünnepséget Ők kapták a pedagógus napi kitüntetéseket 2014. May 30. 19:16 , és a pedagógus-kitüntetések átadását, nem gondoltuk, hogy néhány nap múlva egy botrány miatt bogarásszuk végig a fotókat.
Eddig az kapott, akit javasoltak
Kezdjük az eddigi gyakorlattal. Az iskolaigazgatók és a tanárok iskolánként összedugják a fejüket, megnézik a teljesítményeket, az iskolában eltöltött időt, azt, hogy ki kapott már elismerést, aztán kiválasztanak egy-két pedagógust, akinek a nevét felterjesztik a városvezetéshez.
Ott aztán a listát összevetik a lehetőségekkel, majd szelektálnak, általában 45-50 pedagógusból választanak ki 20-25-öt, akik aztán az ünnepségen át is vehetik az elismerést.
Az viszont az elmúlt több mint tíz évben még nem fordult elő, hogy egy iskola mindkét javaslatát visszautasították, és olyan pedagógust tüntettek ki, akit az iskola nem is javasolt. Most megtörtént.
A régi Puskás Tivadar Szakképző, mostani nevén a Műszaki Szakképző Iskola tagintézménye két pedagógus nevét küldte el a városházára. Aztán egy harmadik tanáruk, Varga Jenő kapta meg az elismerést, akit nem is javasolt a tantestület. Ezek a tények.
A nagy közbelépés
Állítólag egy email is érkezett az iskolába, még az ünnepség előtt, ebben Lazáry Viktor oktatásért (is) felelős alpolgármester jelezte az iskolának, hogy nem a két kijelölt pedagógus, hanem Varga Jenő kapja meg a díjat. Ez a hír fel is kavarta az iskolát rendesen. Azt hallottuk, hogy az igazgatónak tantestületi ülést kellett összehívnia, hogy közölje: nem ő lépett Varga Jenő ügyében titokban. Ám hiába hívtuk az iskolát, senki nem akart nyilatkozni
De akkor hogyan került a képbe Varga Jenő? Akinek egyébként vitathatatlanul vannak érdemei, ő honosította meg a városban a műkorcsolya és a görkorcsolya sportágakat. Sokat tett a város sportjáért, számtalan egyébb kitüntetés tulajdonosa is. Kár, hogy hozzá és az általa végzett munkához méltatlanul ilyen ügybe keveredett. És aki a Facebook oldalára is büszkén kitette a kitüntetését, mondván: köszöni az iskolának és a városnak.
Egy lehetőség azért akad; Varga Jenő és testvére, az ismert pizzéria és éjszakai bár üzemeltetője beletartozik Lazáry baráti körébe. Így merülhet fel a gyanú, hogy a saját kollégái által nem javasolt kitüntetést baráti alapon, vagy testvére közbenjárására kapta meg Varga Jenő.
Mi azonban a gyanú helyett szerettük volna mindezt tisztázni. Az üggyel kapcsolatos kérdéseinket elküldtük a városházára, de választ egyelőre nem kaptunk.
Időközben megérkezett a Városháza reakciója:
1. A pedagógus kitüntetések odaítéléséről a képviselők a közgyűlés zárt ülésén döntenek.
2. Az oktatási bizottság a kitüntetésekről szóló előterjesztést megtárgyalta és megszavazta.
3. Az elmúlt tíz évben már többször előfordult, hogy az iskolák, vagy intézmények által javasolt személyek nem kaptak kitüntetést.
4.Lazáry Viktor nem írt elektronikus levelet az iskolának.
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata ebben az esetben is az önkormányzati kitüntetésekről szóló rendelete szerint járt el.
A rendelet 25.§. ezt tartalmazza:
(1) A Közgyűlés által alapított kitüntető díj adományozását kezdeményezheti:
a./ a polgármester,
b./ az alpolgármester,
c./ a jegyző,
d./ az aljegyző,
e./ képviselő, képviselőcsoport (frakció), valamint
f./ a rendelet 3. §-ában meghatározott kitüntető díj esetében az érintett közgyűlési bizottságok,
g./ a rendelet 4-6. §-aiban meghatározott kitüntető díj esetében az érintett közgyűlési bizottság, valamint az érintett szakmai és gazdasági kamarák,
h./ a rendelet 7 -10. §-aiban meghatározott kitüntető díjak esetében
- a Közgyűlés Oktatási Bizottsága,
- a város szervezetei (a Pedagógus Kamara, a vezető óvónők munkaközössége, az általános iskolák igazgatói munkaközössége és a középiskolák igazgatóinak munkaközössége),
- a nevelési - oktatási intézmény vezetője, pedagógusai, a szülők közössége, középiskolákban a diákönkormányzati szerv.