Esőben és aluljáróban tüntettek Szombathelyen az oktatás szétverése ellen

150-160 résztvevő, huzatos, hideg aluljáró, két beszéd, séta az esőben a Klik irodához. Méltóságteljes és csendes volt a demonstráció.

Mi is meglepődtünk, amikor a Borostyánkő áruház előtt öt órára olyan 120 ember gyűlt össze, sokan az esőben állva várakoztak. Korábban a szervezők sokáig tanakodtak, hiszen az eredeti terv szerint fáklyákkal vonultak volna fel a városházáig, ott lettek volna a beszédek, aztán a Kossuth utcában lévő KLIK irodánál fejeződött volna be a demonstráció.

Meglepően sokan voltak

De miután kiderült, hogy nem csak pár embert érdekel az ügy, némi egyeztetés után a közeli aluljáróba vonultak, ahol még jó néhányan csatlakoztak is a tömeghez. Voltak ötletes transzparensek, ezeket galériánkban láthatják.

Szombathelyi tüntetés a kormány oktatáspolitikája ellen
Szombathelyi tüntetés a kormány oktatáspolitikája ellen
Vágvölgyi Bálint

Koroknyai Sándor, a Szolidaritás szombathelyi koordinátora, szervező szólalt fel először. Látszott, hogy ez szinte spontán demonstráció, egy kicsi, hordozható erősítő volt csupán, nem állt pénz mögöttük. Koroknyai röviden beszélt, a lényeg, hogy az állam feladata az oktatás működtetése és nem lezüllesztése, hogy gondolatok nélküli, lebutított robotok helyett felelősségteljes állampolgárokat adjon a társadalomnak.

Szombathelyi tüntetés a kormány oktatáspolitikája ellen
Vágvölgyi Bálint

Mitra-Károlyi Mária, a Pedagógusok Szakszervezete Vas megyei elnöke hosszabban beszélt. Felidézte, hogy 2011. óta többször is átszervezték az oktatási rendszert, 2013-ban az állam alá rendelték azt és létrehozták a KLIK-et, 2015-ben a szakképző iskolákat a nemzetgazdasági minisztérium alá rendelték.

Szembesíteni akarják az ország vezetőt az állapotokkal

Már az elején látni lehetett, hogy a rendszer alulfinanszírozott, mára kézzelfoghatóvá vált, hogy ez így alkalmatlan az iskolák működtetésére. A pedagógusok számára rengeteg többletmunkát írtak elő, amihez nem társítottak több bért, ma már sokaknak nincs idejük felkészülni az órákra.

Szombathelyi tüntetés a kormány oktatáspolitikája ellen
Vágvölgyi Bálint

A tanulók terhei is nőttek, sokkal több kötelez órájuk van, napi testneveléssel, énekórával, futballoktatással terhelik őket, miközben minimális az informatikai képzés és az idegennyelv-oktatás. Megnyirbálták az igazgatói jogköröket, mindent központilag akarnak irányítani.

Szombathelyi tüntetés a kormány oktatáspolitikája ellen
Vágvölgyi Bálint

A szakszervezeti elnök kijelentette, a tüntetés célja, hogy szembesítsék az állapotokkal az országos vezetőket, erről levelet is írtak a miniszterelnöknek. A szakszervezet decemberi kongresszusán határozat is hozott, itt megfogalmazták azokat az intézkedéseket, amelyek nem tűrnek halasztást - mondta.

Eljött az idő

Ennek lényege, hogy a rendszer teljes újragondolását és radikális változtatásokat követelnek. Bejelentette, hogy február 13-án 16 órától országos tüntetést tart a szakszervezet sztrájkbizottsága. Eljött az idő - fejezte be.

Szombathelyi tüntetés a kormány oktatáspolitikája ellen
Vágvölgyi Bálint

Aztán kiderült, hogy lett volna még egy felszólaló, egy középiskolás diák, de hiába keresték nem volt jelen. Közben kevesebben is lettek, az aluljáróban nem esett, de a huzat hideg volt és nyirkos. A megmaradt mintegy száz tüntető az esőben rendre kialvó fáklyákkal végigsétált a Fő téren, a KLIK épületénél, a Kossuth utcában elhelyezték a Szolidaritás és a szakszervezet figyelmeztető szalagjait.

Szombathelyi tüntetés a kormány oktatáspolitikája ellen
Vágvölgyi Bálint

Korábban írtuk:

18.00: Véget értek a beszédek - az aluljáróból átvonulnak a tüntetők a szombathelyi tankerülethez

Lent az aluljáróban ketten is szónokoltak. (Rövidesen részletesen beszámolunk arról, mi minden hangzott el...) Lassan aztán megindul a tömeg, gyalogosan az esőben a Kossuth utca felé, a célállomás a tankerület nemrégiben felújított székháza. Ott tűzik majd ki az egyik szakszervezet zászlaját. A tömeghez van aki szülőként, pártszimpátiától függetlenül csatlakozott, mert meséli, tényleg aggódik a magyar oktatás állapota miatt. Látva a leterhelt és rosszkedvű pedagógusokat, a pocsék tankönyveket, a poroszos, bemerevedett oktatási módszereket, amivel a gyerekeit manapság országszerte oktatják.


17.20: Már 150-200 lehetnek, levonultak az aluljáróba

Még nem kezdődött el, de annyi az új hír, hogy a tömeg az aluljáróból elvonul majd a KLIK Kossuth utcai épületéig. Ha esik, ha fúj...

Lent az aluljáróban gyülekeznek - a szombathelyi tüntetésről
VB

17.02: Gyülekeznek a tüntetők Borostyánkő Áruháznál

A tüntetés fél hatkor kezdődik, de tudósítónk a helyszínről jelenti, hogy hiába a zord eső, közel 100-120-an eljöttek, és itt várakoznak a Borostyánkő Áruház előtti placcon. A tömegben észrevettük a Fidelitas helyi elnökét is:)

Szombathelyen is százak szolidaritanak a miskolci ezrekkel
VB

16.50: Esőben is tüntetnek az oktatás szétverése ellen Szombathelyen

Napok óta szervezik az ország több városában a demonstrációt, amivel a közoktatás szétverése ellen tiltakozó pedagógusokat Már 11 vasi iskola csatlakozott a tiltakozó miskolci tantestülethez 2016. February 01. 21:09 akarják támogatni. A korménypárti sajtó meg is támadta a pedagógusokat és a tüntetészzervezőket, azt állítva, hogy Soros György és a liberálisok állnak mögöttük, és őket csak kihasználják.

Szombathelyen fáklyás felvonulást terveztek Szerdán fáklyákkal tiltakoznak Szombathelyen az oktatás lezüllesztése ellen 2016. February 02. 11:44 , a Borostyánkő áruháztól a városházáig, majd a KLIK Kossuth utcai irodájáig. Az időjárás azonban közbeszólt, órák óta szakad az eső. Felhívtuk az egyik szervezőt, Koroknyai Sándort, aki azt mondta, a demonstrációt az eső ellenére is megtartják.

A felvonulást valószínűleg elhalasztják, most egyeztetnek a rendőrséggel, hogy a demonstrációt a piac melletti aluljáróban tarthassák meg. Nemsokára a helyszínről jelentkezünk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet