A HUNFILA 2024 Sárvár Országos Bélyegkiállítást szeptember 20-22. között rendezik meg a Sárvár Arénában. A kiállítást a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége (MABÉOSZ) rendezi a Magyar Posta Zrt. támogatásával.
Az eseményre nemcsak bélyeggyűjtők érkezését várják, az I. rangú kiállítást bárki megtekintheti, emellett lesznek kísérőprogramok is. Szeptember 21-én, szombaton például ifjúsági napot tartanak, amelyen elsősorban a gyerekeket szólítják meg.
A Posta 1947 óta köszönti bélyegkiadással a Bélyegnapot és 1961-től bocsát ki a Bélyegnapra feláras bélyegeket. A 97. Bélyegnap alkalmából megjelenő kétcímletű sorozaton és feláras blokkon, a bélyegnapi rendezvényeknek otthont adó város, azaz idén Sárvár nevezetességei kapnak helyet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!