Pestről közvetlenül repülhetünk Pekingbe, hurrá

Az Air China két év szünet után repül újra a két város között.

Air China kínai légitársaság újraindítja a több mint két éve leállított járatát Peking és Budapest között, így július 7-től újra közvetlen menetrend szerinti repülőjárat köti össze a két fővárost - közölte vasárnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter szerint a bejelentés komoly jelentőséggel bír a magyar gazdaság szempontjából is, hiszen mind a turizmus, mind a kereskedelem hatalmas lendületet kap azzal, hogy Budapest ismét közvetlenül elérhetővé válik a kínai fővárosból.

A külgazdasági és külügyminiszter a hivatalos Facebook-oldalán publikált bejegyzésben utalt arra, hogy első alkalommal több mint hét évvel ezelőtt, 2015. május 1-jén érkezett a magyar fővárosba az Air China Pekingből induló járata.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek