Minden eddiginél nagyobb tűzijátékot tartanak majd a fővárosban az államalapítás ünnepén. A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Guller Zoltán beszélt arról, hogy Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát fogja megszervezni augusztus 20-án, amely a dunai rakpartok több mint négy kilométeres szakaszán lesz látható.
Homonnay Gergely író, újságíró "A járvány után ne tűzijátékon égessük el az adófizetők pénzét!" címmel indított petíciót ez ellen. Szerinte "a pandémia utáni újrakezdést jobban szimbolizálná, ha lemondanánk az augusztus 20-ra tervezett grandiózus pénzégetésről, és valami újat találnánk ki, amivel valóban méltóképp tudnánk ünnepelni a magyar állam születésnapját".
A szervező azt is hozzáteszi, hogy nemcsak a járvány és az emberek miatt, hanem az állatok nyugalma és biztonsága miatt is más megoldást kellene találni az ünneplésre. Példaként említ több magyar várost is, ahol már korábban sem tartottak tűzijátékot, helyette például fényfestéssel szórakoztatták a helyieket. A petíciót már több mint ötezren írták alá. - írja az szmo.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!