Aki belekóstolt már a romkocsmákkal és borbárokkal teletűzdelt budapesti belvárosi éjszakába, annak itt Szombathelyen, ha hétköznap este szórakozni vagy csak jóféle ital mellett trécselni támad kedve, nincs könnyű dolga. A belváros este hét után már kihalt, hova is ülhetnénk be, ahol élet és a szokott kisfröccs mellett egyéb gasztrokalandok is várnak? Jelentem, találtunk egy hangulatos megoldást!
Ezért is örültünk a hírnek, hogy a Fő térről nyíló Uránia udvarban egy vinotékával megfejelt borbár és borszaküzlet nyílt, a Cuvée. Egy hely, amiről pár hét után a városban már az a hír járta, hogy a gondosan válogatott prémium minőségű borok mellé házias jellegű sonkákat, sajtokat kínálnak. Csütörtök este aztán magunk is belekortyoltunk, tényleg annyira jó-e a hely, mint a híre.
Fiatalos és vagány lett a dizájn
Belépve a borbárba egy tágas és világos hely fogad, letisztult enteriőrrel. Örülünk, hogy szinte minden asztalnál ül valaki. Szó sincs nehézkes, pinceszagú kocsmai beltérről, ez egy szellős, ízléses és modern, tömörfa bútorokkal, bárszékekkel, bőrfotelekkel hangulatosra varázsolt hely. A kialakítás Varga Zita belsőépítész ízlését dicséri, aki már több szórakozóhelyet is megálmodott, köztük például a budapesti Momo Kávézót, vagy a szintén budapesti Sunny Lounge-t.
Laikus borélvezőként csak pislogunk az itallapot látva, elsőre az tűnik fel, hogy külön tálalják a fehér, a rosé és a vörös fajtákat. Legalább húszféle kihívást látunk magunk előtt, többségében magyar fajtákat, prémium minőségben. És akkor az itallap alján sorakozó habzóborokról, pezsgőről vagy proseccóról még nem is szóltunk, de azokat inkább meghagyjuk nyári kóstolásokra.
Laki Balázs üzletvezető a segítségünkre siet, felvezetésként azt tanácsolja: ha borkóstolásra vágyunk, hat-hét félénél többet egy estére ne tervezzünk be maguknak, ennyi az, amit még ízlelőbimbóink érdemben fel tudnak mérni. Másrészt kezdjük a kalandunkat egy laza fehérrel, aztán haladjunk a testesebb vörösök felé.
Nehéz így, látatlanban kitalálni a kóstolási sorrendet, nézegetjük szorgalmasan a kínálatot, hallgatjuk az üzletvezető szakértő tanácsait, mert ha fehér, akkor a biominősítésű St. Andrea Napbor kihagyhatatlan, de a pannonhalmi apátsági priort is vétek lenne nem megkóstolni, és 2013-as Günzer vagy Légli Roséra is voksolnék, de Bujdosó 2009-es IbiTubája vagy a Tiffán 2013-as Portugiesere nélkül sem szeretnék búcsúzni ettől az estétől.
Felsorolni is kár, mi mindent kóstolhatnánk. Mit válasszunk?
Somlóit, badacsonyit, tokajit, pannonhalmit, villányit, egrit, szekszárdit, melyik pincészettől? Felcsillan a szemünk, amikor egy közeli vaskeresztesi fajtát is találunk. Becsúszik azért a kínálatba egy argentin Palo Alto Melbec is. Az itallap ráadásul szinte hetente megújul, így bármikor betérhetünk, biztosan találunk valami újdonságot, ráadásul, meséli az üzletvezető Balázs, igyekeznek évszakfüggően is változtatni, mindig aktuálisan a legjobb borokat kinyitni.
A február kiemelt fajtája például a Furmint volt, így ebben a hónapban egy külön "Furmintos" borlapról is választhattunk, de múlt héten egy borkóstolással megfejelt furmintos estét is szerveztek.
A borkóstolást hidegtálakkal bolondíthatjuk meg, mi egy vegyes, mindent bele tálat kérünk, amiről pármait, serranót, mangalica sonkát, házikolbászt falatozunk, olasz sajtokat csipegetünk, csöppnyi tökmagolajjal meglocsolva, nagy szemű olajbogyókkal, szárított paradicsommal, caprigyümölccsökkel megfejelve. Hozzá helyben sütött magvas, vagy akár hajdinás kenyeret ropogtathatunk, de kérhetnénk tapastálakat házias kenceficékkel. Az üzletvezető azt ígéri, a borokhoz hasonlóan csak kiváló minőségű borkorcsolyákat kínálnak majd. Ha kitavaszodik, hoznak az Őrségből juh- és kecskesajtokat is.
Azoknak, akik bort helyett másra vágynak
Ide napközben is érdemes lesz beugrani, hiszen az üzletvezető másik nagy szenvedélye, a bor mellett a kávé, Balázs képzett bariszta is. Ahogy meséli, csak olyan pincérekkel dolgoznak együtt, akik a borokon túl ismerik a kávéfőzés csínját-bínját. A szintén nagy műgonddal elkészített kávéjuk mellé pedig csokis nyalánkságokat, és valódi, házias Marlenkát is ígérnek.
Azoknak, akik nem szeretik a bort, vagy csak napközben kénytelenek vezetni, a fűszeres házi szörpöket ajánlják, például a bazsalikomos bodzát, a gyömbéres málnát, vagy a mentás szamócát. Ha alkohol, akkor kihagyhatatlan kóstolni való a különleges a prosecco-bodzaszirup-szóda-mentalevél-lime kombó koktél, vagy a nyári teraszozós esték (merthogy teraszt is terveznek nyitni) ideálisak lesznek majd egy-egy pezsgő vagy habzóbor felfedezésére.
Jócskán belemelegedünk már a kóstolásba. Személyes kedvencünk végül egy 2011-es siklósi Sauska Cuvée lett. Rácsodálkozunk mélybordó-rubin színére, fekete ribizli illatára, harmonikus, testes, gyümölcsös ízvilágára, amiből mintha egy csöppnyi kakaót és a dohány ízt is kiérezzük.
Kettő az egyben: kóstolás és vásárlás egy helyen
Pohárral a kézben még átsétálunk az üzlethelyiség hátsó traktusába, ahol napjaink trendjéhez leginkább illeszkedő, raklap-polcos, krétatáblás megoldású kis borszaküzletet találunk. Itt sorakoznak Magyarország jelentősebb hazai borvidékei, régiókra bontva, de találunk jóféle olasz Chiantit, francia Pouilly Fumét vagy argentin vöröset is. Árban is széles a merítés, az 1500 forint/üvegtől a negyvenezer forintig sokféle-fajtát találunk.
Hűtőben tárolják a pezsgőket, de nagy a habzóbor kínálatuk is, látok egy-két prémium minőségű, valódi pálinkát is. A polcokon modern dizájnban, a borivás szertartásához számos kiegészítőt is vásárolhatunk, dugóhúzókat vagy borhűtőket. A hely vitathatatlan előnye pedig tényleg az, hogy aki bort szeretne venni, itt nem nyúlhat félre, ugyanis helyben lehet kóstolni.
Az Uránia udvar lehet a Borok utcája
Tehát jó hír a szombathelyieknek, a karneváli szezonon túl sem kell búslakodni, van már hol jó borokat kóstolni. Igazi kuriózumnak számító hely nyílt itt, gasztrocsemegékkel, hagyományos asztali borokkal, kizárólag minőségi termékekkel – kár nem betérni.