Csak centiken múlt a biciklis nő élete: piros jelzésnél tekert a vonat elé - Videóval

Sopronban áll bíróság elé a nő, akit a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésével vádoltak meg.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 39 éves nővel szemben, aki a fénysorompó piros jelzése ellenére kerékpározott be a vonat elé.

A vádirat szerint a 39 éves nő 2024 áprilisában, egy Fertőd környéki településen kerékpározott munkából hazafelé. A vasúti átjáróban figyelmen kívül hagyta a fénysorompó jelzését, a közeledő vonatot is, és a félsorompót kikerülve épp a mozdony előtt hajtott át az átjárón. A vonatvezető dudált és azonnal vészfékezett, de a vonat sajátosságai miatt csak 312 méteres fékút után tudott megállni.

A terheltnek óriási szerencséje volt, centiméterekkel a vonat előtt ért át az átjárón. Felelőtlen magatartása ugyanakkor vészfékezésre kényszerítette a vonat vezetőjét, amikor fennáll a reális lehetősége annak, hogy a hirtelen lassulástól az utasok testi épsége veszélybe kerül, elesnek, megsérülnek. Szerencsére jelen esetben nem történt személyi sérülés - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

Az ügyészség az elkövetőt a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésével vádolta meg, vele szemben három év szabadságvesztés is kiszabható. Az érdemi döntést az ügyben várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Ha további híreket és információkat is szeretne megtudni Sopronból és környékéről, iratkozzon fel az enyugat.hu facebook oldalára

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló