Piros szegfűvel vette le a lábukról a nőket Nemény

Hagyományaikhoz hűen idén is egy szál szegfűvel lepték meg a hölgyeket a nőnap alkalmából a szocialisták. Azaz most a Nemény Team.

Egy dologban azonban változtattak a tradíción: idén nem a Fő téren osztották a szegfűket, hanem az Órásháznál, a Domus előtt. Itt többek között Ipkovich György és Nemény András képviselők köszöntötték ragyogó mosolyukkal, meg a szál virággal a nőket, miközben a Nemény Team feliratú pólókban feszítő aktivisták segítették olajozottan zajlani az eseményt.

Közben persze aláírásokat is gyűjtögettek szorgalmasan a helyszínre kitelepül standon, melytől nem messze még Gyurcsány Ferenc is feltűnt, igaz csak egy földre tett kép erejéig. Nem véletlenül, a DK is megfelelőnek találta a helyszínt és az alkalmat egy kis terepmunkára.

Szegfűt kaptak a nők
Szegfűt kaptak a nők
Mészáros Zsolt

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet