Pöcsöt rajzolt egy győri közintézményre, egy évre börtönbe mehet

Kemény 2000 forint a kár.

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség egy 29 éves férfi ellen, aki falfirkákat készített Győr belvárosában - közölte pénteken az ügyészség.

A vádirat szerint a 29 éves férfi idén tavasszal egy kora esti órán Győr belvárosában, egy közintézménynek helyt adó épületnél készített feliratokat az épületre, a járdára és egy fára is, valamint az épületre egy férfi nemi szervet is felrajzolt.

A vádlottat a Városrendészet munkatársai tetten érték, az elkövető érdemi magyarázatot nem tudott adni tettére.

A cselekménnyel a férfi kemény 2000 forint kárt okozott.

A korábban már büntetett terheltet az ügyészség falfirka elhelyezésével elkövetett rongálás vétségével vádolja, vele szemben egy évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

A nyomozás során a Győri Rendőrkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek