Beszéltünk a kínai vakcináról, az Illés akadémia gimnáziumáról, a terasz- és iskolanyitásokról is.
A szokásos pénteki hétzáró és hétértékelő podcastban Józing Antal, Horváth Gábor és Szilágyi József kollégánk feszítette egymásnak véleményét.
Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ:
Szerencsés-e most nyitni az alsó tagozatokat és a vendéglátóhelyek teraszait?
Mire jó, hogy a kormány csak a beoltottsági adatokról beszél?
Miért nem tudhatjuk meg a helyi adatokat a fertőzöttekről, gyógyultakról és halálesetekről?
Most jó van nem jó a kínai vakcina?
Muszáj volt a kormánynak kényszerhelyzetbe lavíroznia magát?
A baloldal elleni kampány és a keleti vakcinák között milyen összefüggések lehetnek?
Tényleg egyre türelmetlenebbek az emberek?
Csoda-e hogy eddig kibírtuk morális és szellemi összeomlások nélkül?
Miért jó az Illés Akadémiának, ha gimnáziumot alapít?
Hogyan nevelik a futball-utánpótlást nyugaton?
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!