Az Anima Sound System kétséget kizárólag Szombathely egyik „legtöbbre vitt” zenekara.
A kilencvenes évek közepén indult csapat néhány éven belül Magyarország legsikeresebb és legnépszerűbb elektromos zenét játszó együttese lett, koncertcsarnokokat töltött meg és sorozatban játszott a Sziget nagyszínpadán.
Az Anima az évek során számos átalakuláson ment keresztül, mind a stílus, mind a zenekartagok tekintetében, és lazult a Szombathelyhez való viszony is, de a lényeg változatlan maradt.Az Anima Sounds System ma is aktívan dolgozik és koncertezik, és mellékesen számos évfordulót ünnepel éppen.
Pénteki podcastunk vendége a zenekar egyik alapítótagja, nem mellesleg ismert szombathelyi koncertszervezője, Prieger Szabols volt.
Többek között az alábbi témákat beszéltük meg:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!