Még a tavaly szeptemberi közgyűlésen
SZOVA beszámoló, költségvetés, Aranypatak-híd, útfelújítások, pályázatok 2018. September 13. 08:32 , az éves költségvetés módosításánál döntöttek arról, hogy befedik a városháza hátsó, a forgalomtól elzárt parkolójának egy részét. Egyébként nagyon jól eldugták a táblázatban és kellemesen semmitmondó nevet is adtak neki. Íme:
Igen, 23 milliót költöttek rá. Aminek kapcsán rögtön megindult a vita, kerülhetett-e ennyibe egy fedett parkoló, illetve pont erre volt-e most a legnagyobb szűkség?
Ami az árat illeti, miután nemrég elmentünk és megnéztük a kész művet, észrevettük, hogy a teljes udvart letérkövezték. Senkinek nem kell tapicskolnia cipőcskéjével a sárban. Így már nem is olyan sok az a 23 millió, tekintve, hogy a 10 parkolóhely feletti tető is fémből van. Hogy pont erre volt-e szükség, ennek megítélését Önökre bízzuk.
Hozzátéve, hogy parkolót elméletileg csak a polgármester, az alpolgármesterek és a tanácsnok(ok) használhatják. És mivel ők (többségében) szolgálati, a város tulajdonában lévő autókkal járnak, nem is olyan ördögtől való, ha védeni akarják ezeket az autókat.
A építmény kinézete már más kérdés. Sikerült benne egyesíteni a rideg ipari stílust és az istállóhatást. Ettől se lett szebb Szombathely belvárosa, az már biztos. Úgy szeretnénk már örülni valami szép, új szombathelyi építménynek!