Jön a hideg, lakásokba húzódnak a poloskák

Egyedül a csukott ablak, a szúnyogháló az ellenszer.

Már most is rengeteg poloskával lehet találkozni az egész országban, de az elkövetkezendő napokban az ázsiai márványpoloskák még intenzívebb támadására kell felkészülni. A Távol-Keletről származó inváziós faj a tél előtt fagytól védett zugokat keres, főleg a településeken, az ember közelében, ahol melegebb van, mint a természetben. Ezért az első hűvösebb napok beköszöntével naponta több tucatnyi rovar próbál bejutni a fűtött lakásokba.

Kéretlen látogató
koponyeg.hu

Az elmúlt napokban bekövetkezett, tartósnak ígérkező lehűlés miatt élénkül a poloskainvázió, és a távolabbi kilátások sem túl kecsegtetők: egy vegetációs időszakban az ázsiai márványpoloskák két generációja is ki tud fejlődni Magyarországon, és egyelőre nem tudni, hol áll meg a populáció növekedése. Védekezni nem nagyon lehet ellene, egyedül a mechanikai módszerekben lehet bízni: csukott ajtó-ablak, szúnyogháló.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek