Kövér beiktatta Poltot

Újabb kilenc év a hivatalban.

Miután november 4-én az Országgyűlés újabb kilenc évre megválasztotta, Kövér László házelnök kedden be is iktatta hivatalába Polt Péter legfőbb ügyészt. – tudjuk meg a 444.hu portálról.

A Legfőbb Ügyészség közleménye szerint Kövér beszédében azt mondta, „az ügyészség függetlensége egyértelműen hozzátartozik az igazságszolgáltatás függetlenségéhez és önállóságához”. Szerinte Polt különösen fontosnak tartja, hogy „az igazságügyi együttműködések terén Magyarország az aktív államok között jelenjen meg, mind Európában, mind azon kívül. Elvárásait saját példájával is megerősíti, hiszen mind az Európa Tanács szakosított szerveiben, mind az Európai Unió legfőbb ügyészeket tömörítő hálózatában kifejezetten tevékeny és proaktív munkát végez. A Visegrádi országok ügyészi szerveivel pedig még sohasem volt olyan kiegyensúlyozott az együttműködésünk, mint az ő nevével fémjelzett időszakokban”.

Ezután Polt is beszélt, aki azt mondta, az áldozatos munkának köszönhetően Magyarország ügyészsége újra Európa élvonalában van.Ennek alátámasztására Ladislav Hamran, az Európai Unió Ügyészi Szervezete, az EUROJUST elnökének szavait idézte, aki tavaly „köszönetet mondott a magyar ügyészségnek azért az együttműködésért és partnerségért, mely messzemenően hozzájárult az uniós szervezet kiváló eredményeihez.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet