- A piacon számtalan elektroterápiás edzőgép van forgalomban. Mennyivel tud mást vagy többet az Amplitrain készüléke?
- A fő különbség, hogy míg a más elektroterápiás gépek az alacsony frekvencia (85Hz) jótékony hatását használják ki, addig az amplifitness készüléke az alacsony mellett a küszöb- és 2000Hz-es középfrekvenciákat ötvözve dolgoztatja meg a testet. Így jóval hatékonyabb, és látványosabb eredményt lehet vele elérni. A gyógyáram segítségével teljes test-és zsírszövet, valamint sejtaktiválás érhető el.
Az alacsony frekvenciájú gépek csak legfelül dolgoztatják meg az izmokat, így a jótékony hatás az izomszövet alatti rétegekhez már nem jut el. Személetesen ezt úgy szoktam elmagyarázni, hogyha van egy kertünk, telis-tele gazzal, azt kitisztíthatjuk úgy is, hogy elgereblyézzük a terepet, de a gaz gyökere ettől még a földben marad. Ahhoz, hogy tartós megoldást érjük el, a gazt tövestül kell kigyomlálni. Hasonlóképpen a testünkkel is ezt kell tennünk. A küszöb- és középfrekvencia kombinálásával ez a módszer lehetővé teszi, hogy ne csak a felső izomréteget dolgoztassuk meg.
- Ha jól értem, ez a gyógyáram mélyebbre hatol az izom alatti zsírszövetekbe is.
- Igen, emellett nagyon fontos, hogy más elektroterápiás gépekkel ellentétben az amplifitness készüléke nem csupán stimulál, hanem aktivál is, így a szervezet sem szokik hozzá. A 20-30 perces tréning alatt a gép a három különböző elektromos frekvenciát kombinálja. A frekvenciáknak változik az erőssége, mélysége, egymáshoz viszonyított arányaik, attól függően, milyen programot használsz, illetve a program mely szakaszában jársz. Amikor húsz perc után vége az edzésnek, ezért is érzünk az egész testünkben egy jóleső bizsergést.
- Tényleg lehet ezzel erősíteni? És biztonságos?
- A húsz perc egy másfél-két órás edzésnek felel meg, utána nincs savasodás, nem növeli, inkább csökkenti a szervezetben a gyulladást, kipihentebbnek és üdébbnek érzed magad. Nem okoz fájdalmas izomgyulladást, nem roncsolja az izomrostokat, kellemesebb és sokkal hatékonyabb edzést eredményez, mint a már ismert kisfrekvenciás elődei. A készülék biztonságát pedig az is szavatolja, hogy ez egy professzionális orvosi műszer, amely természetesen a rehabilitáción túl sport-és wellness célokra is alkalmazható.
- Mit tud a gép, hányféle edzésmódot lehet rajta beállítani?
- Akár 40-féle program közül választhatsz, de egyéni beállítással, személyre szabott programokkal is működik, hiszen mindenki más, van aki fogyni szeretne, mások erősödni, vagy narancsbőrt eltüntetni. Létezik zsírégető, izomerősítő, cellulit, erőnléti, állóképességi, sejtanyagcsere, nyirokmasszázs, kondicionáló, aerobic, kardio programja.... és még sorolhatnánk.
Kiváló a test feszesítésére, az izmok szálkásítására, és nem utolsósorban az anyagcserénk aktivizálására. A gépen két anyagcsere-fokozó program is van, amelyek segítségével a zsírszövetben leraktározott méreganyagokat is eltávolíthatjuk szervezetünkből.
- Ki mindenkinek ajánlott ez az edzésmódszer?
- Minden korosztály igényeit kielégíti, ráadásul mindössze 20perc alatt, az ízületek terhelése nélkül.
- Milyen ruhába jöjjünk?
- Minden vendégünk egy speciális, ezüstszállal beszőtt antibakteriális ruhát kap, ezt mi biztosítjuk, megvenni nem kell, ingyen adjuk. Nem tartalmaz lokálisan ható elektróda tappancsokat, hanem a speciális neoprén betéteknek köszönhetően a teljes testfelületen egyenletesen oszlatja el az impulzusokat.
- Hogy indul egy edzés?
- Az első alkalommal egy vendégnyilatkozat kitöltésével kezdjük, felmérjük, hogy az edzésre jelentkező milyen egészségügyi állapotban van, mik a céljai, nincsenek-e sérülései, vagy tartós egészségügyi problémái. Emellett – az első ingyenes próbaedzés után, ha a vendég bérletet vesz, akkor kiállítunk számára egy úgynevezett anamnézis lapot valamint egy edzésnaplót, ebben rögzítjük edzésről edzésre, hogyan változik, alakul át a teste, vagy például, hogy milyen edzésprogramon hány kalóriát égetett el.
E mellett azt is fontosnak tartom, hogy a gép ugyan leszedi a zsírt és szálkásít, de ahhoz, hogy tartós eredményt érjünk el, életmódváltásra is szükség van. Rekreációs szakemberként és szakedzőként nagy hangsúlyt fektetek az egészséges táplálkozásra, és az aktív sportra is. A vendégeim a bérlethez ajándékba egy általam kidolgozott táplálkozási útmutatót is kapnak. Mert a gép csak egy edzést helyettesít, mellette, hogy megdolgoztassuk a szívünket is, rendszeres mozgásra is szükség van. Ezért is hangsúlyozom, a prevenció, a rehabilitáció és a fitness együttes fontosságát, mint ahogy azt amplifitness stúdiónk neve is tükrözi: PREHAB Amplifitness (Prevenció+Rehabilitáció=Prehab)
- Edzés közben vannak gyakorlatok?
- A gép dolgozik helyettünk, nekünk csak egy megfelelő testtartást kell felvennünk.
- Edzés előtt vagy után kell valami speciálisat inni – enni?
- Nem vagyok a testépítők által kedvelt italok és shake-k híve, a természetes, színezék- és tartósítószer-mentes italokat részesítem előnybe. Nálunk nincs fehérje-shake, helyette a kiürült szénhidrátraktárak feltöltésére vitaminturmixot készítek, gyümölcsből, itt helyben.
- Mennyi idő után érezhető a várva várt eredmény?
- Egy tíz alkalmas bérlettel már látványos eredményt érhetünk el, és ez nem is feltétlen kilókban mérhető (mivel az izom súlya nagyobb mint a zsíré), de vendégeim minimum egy ruhamérettel kisebbet hordanak.
- Konkrét példákat is tudsz mondani?
- Egy hölgynél most zártuk le az első 10 alkalmas bérletet, és rendkívül látványos eredményt ért el, minimum 5cm jött le mindenhonnan, de volt ahol 7-8 cm is lement. Még egy alkalma hátra van, ez az ajándékedzés, de már most megvette a következő bérletét.
Tóth Péter, a Haladás labdarúgóinak csapatkapitánya derékfájdalmai miatt keresett fel bennünket. Rengeteg helyen megfordult már, több-kevesebb sikerrel. Már túl van az első próbaedzésen, és már az első alkalom után érezte, hogy jobb a dereka.
Prehab Amplifitness Szombathelyen
PROGYM, HOMA centrum, Varasd u.10., Szombathely, HU. Telefon: 06-30/576-3014
E-mail: prehab_PONT_amplifitness_KUKAC_gmail_PONT_com
Honlap: http://www.amplifitness.hu
És a Facebookon is...
Prehab Amplifitness
1. Az AmpliTrain technológia:
Az AmpliFitness vadonatúj edzési módszer, amely mindenekelőtt mélyizom-stimuláló, aktiváló és térfogatnövelő hatásában különbözik a klasszikus testépítő tréningektől, de az eddigi kevésbé professzionális (kisfrekvenciás) EMS-módszerektől is.
A hagyományos EMS csak a motorikus idegekre hat, az AmpliTrain viszont minden szövettípust stimulál, aktivál (pl. a zsírszövetet is). A legnagyobb különbséget az integrált AmpliTrain technológia, a „digitalizált MET (Modulált Elektro Terápia)“ jelenti. Ez egyfajta 2 kHz erősségű középfrekvencia, modulált burkológörbével, ami lehetővé teszi a célzott tréninget.
A MET kezelések során három fontos frekvencia, a közép-, az alacsony- és a küszöbfrekvencia fejti ki hatását. Ezek a frekvenciák mélyen a szövetekbe hatolnak és egyidejűleg hatnak az idegekre, izmokra és más szövetekre.
2. Az AmpliTrain alkalmazási területei és hatásai
Az Amplitrain edzésmódszer egyedülálló, hiszen nemcsak egy területen nyújt megoldást, hanem mind az élsport, az alakformálás, a rehabilitáció, a fizioterápia és a különféle szépészeti beavatkozások területén is.
A MET az elektrostimulációs testtréning révén közvetlenül az izomzatra hat, ami hipertrófiát és fokozott erőnlétet eredményez. Nagy mértékben serkenti továbbá a kezelt szövetek anyagcseréjét, ennek következtében azok feszesebbé válnak, hatásosabban lesz a fogyás és a méregtelenítés. A MET az első olyan módszer, ami egyáltalán lehetővé teszi a teljes testtréninget. Az alacsony frekvenciával ellentétben a modulált elektroterápia jelei még a csontok közvetlen közelében is abszolút tisztán foghatók - ami igazolja a mélyreható terápiát.3. Az AmpliTrain Pro készülékről:
A készüléket Németországban fejlesztették ki, és ott is gyártják. A cég az EMS-tréninget illetően több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik a fizioterápia és a fitnesz területén. Az EMS-módszert új, egyedülálló és innovatív edzési koncepcióval ötvözték. Kifejlesztették az izomzat edzésének hatékony és egészséges módját, amely modulált burkológörbéjű középfrekvencia segítségével saját testmintázatot hoz létre az izom kontrakció során és ezáltal tetemesen lecsökkenti az edzési időt.
A készülék 2011 nyarán megkapta az orvosi műszerré minősítést, azaz hivatalosították státuszát nem csak mint sportban használatos profi készülékként, hanem gyógyításra, rehabilitációra alkalmas fejlesztésként is