Az ELTE kiemelt partnerintézménye lett a szombathelyi Premontrei Gimnázium

Szeptemberben Budapesten az iskola kapta az Ezüst Eötvös-díjat, mivel a gimnáziumból vették fel a legtöbb diákot a vidéki középiskolák közül az Eötvös Loránd Tudományegyetemre.

Az ELTE kiemelt partnerintézménye lett iskolánk - írja a szombathelyi Premontrei Gimnázium. November 13-án az iskola minden tanára és diákja nevében Bertalan igazgató atya vehette át az elismerést az ELTE campusán.

Ezt az elismerést azok a nevelési intézmények kapták, akik kiemelt partnerintézményei az egyetemnek. Az intézmény megtisztelőnek tartja a ezt, szerintük ez azt jelenti, hogy "az ország legjobb egyeteme legszívesebben hozzánk küldi tanulni a pedagógus hivatást választó hallgatóit."

Az átadó ünnepségen Lenner Tibor, az ELTE-BDPK igazgatója kifejezte háláját, hogy partnerintézményeik segítenek naprakészen és jó színvonalon tartani a pedagógusképzést, amely így a “terepen való tanulás” által is egyre jobban meg tud felelni az adott kor kihívásainak.

Szeptemberben Budapesten a Premontrei kapta az Ezüst Eötvös-díjat, mivel a gimnáziumból vették fel a legtöbb diákot a vidéki középiskolák közül az ELTE-re.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Oktatás