Príma Primissima díjat nyert Pusztay János

A Nyugat-magyarországi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára a díj tudomány kategóriájában érdemelte ki az elismerést.

A Príma Primissima Díjat 2003-ban alapította Demján Sándor a Vállalkozók Országos Szövetségének támogatásával. Célja a magyar értelmiség eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztésének erősítése. Az idén új támogatók is jelentkeztek, így több kategóriában is osztottak ki díjat.

Pusztay János dr.

A díj elnyeréséhez komoly szűrőn kell átesniük a szakmai szervezetek jelöltjeinek. Az alapítókból álló kuratórium a tíz kategóriában három-három jelöltet nevez meg, közülük kategóriánként egy személy kaphatja meg – titkos szavazás után - a Príma Primissima Díjat, a többiek Príma Díjban részesülnek.

A szavazást a hagyományok szerint a Vállalkozók Napján, azaz december 5-én bonyolítják meg, és ezen a napon van a díjátadó gálaest is, ahol nyilvánosságra hozzák a díjazottak neveit. A jelöltekre a közönség is szavazhat, a legtöbb szavazatot kapott a Közönség Díjat kapja meg.

A tudomány kategóriában Pusztay János mellett Freund Tamás és Kásler Miklós kapott jelölést, a titkos szavazás Pusztay János győzelmét hozta. A Príma Primissimák – az erkölcsi elismerés mellett – 50 ezer eurós pénzjutalomban részesülnek, a Prímák 10 ezer eurós jutalmat kapnak, 50 ezer euró jár a Közönség Díjasnak is.

Az országos díjazás mellett minden megyében kiválasztják a megye Príma Díjasait, az idei díjakat szeptember 19-én ítélték oda Megvannak a vasi Prima Primissima díjazottak 2008. September 19. 15:17 .

Vas megyéből Pusztay János az első, aki munkásságával, eredményeivel kiérdemelte a vállalkozói szféra legmagasabb, országos szintű elismerését.


Pusztay János, dr.

Szakmai életrajz

1948.07.22. – született Szombathelyen
1966-72 – ELTE BTK magyar-orosz-finnugor szak
1968/69: orosz szakos részképzés a Szovjetunióban (Vlagyimir)
1970/71: finnugor szakos ösztöndíj Finnországban (Helsinki)
1972-91 – ELTE BTK Finnugor Tanszék oktatója
1974: bölcsészdoktor
1975-78: magyar lektor a Göttingeni Egyetem Finnugor Tanszékén
1985-88: a Művelődési Minisztérium Tudományegyetemi Osztályának vezetője
1986: a nyelvtudomány kandidátusa
1988-91: a Janus Pannonius Tudományegyetem Uralisztikai Szemináriumának alapító vezetője
1991-1996 – a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola főigazgatója
1991-től a BDF Uralisztikai Tanszékének vezetője
1995-96: a Főigazgatói Konferencia elnöke
1997: habilitáció a JATE BTK-n finnugor nyelvészetből
1997-2001: Széchenyi Professzori Ösztöndíjas
1997-től egyetemi tanár
1993 – a Savaria University Press társalapítója, a kuratórium elnöke
1994 – a Societas Scientiarum Savariensis kezdeményezője és társalapítója
1994–2000: a SSS elnökségi tagja
1996-1998: a SSS elnöke
2000 – a Genius Savariensis Alapítvány megalapítója (tudományos és művészeti tevékenység támogatása)
2002 – a Vas Megyei Akadémiai Tudományos Testület alapító és elnökségi tagja

Kitüntetések:

Apáczai-díj (1997)
Terra Mariana Kereszt, Észtország (2001)
A Mari Állami Egyetem (Joskar-Ola) tiszteletbeli professzora (dr. h.c.) (2002)
A Magyar Néprajzi Társaság tiszteleti tagja (2002)


A Prima Primissima díj 2008. évi nyertesei kategóriánként, díjanként

Magyar irodalom

Primissima Díj nyertese: Csoóri Sándor
Prima Díj nyertese: Rakovszky Zsuzsa
Prima Díj nyertese: Réz Pál

Magyar színház- és filmművészet

Primissima Díj nyertese: Markó Iván
Prima Díj nyertese: Halász Judit
Prima Díj nyertese: Makk Károly

Magyar képzőművészet

Primissima Díj nyertese: Keleti Éva
Prima Díj nyertese: Gross Arnold
Prima Díj nyertese: Gyémánt László

Magyar tudomány

Primissima Díj nyertese: Pusztay János
Prima Díj nyertese: Freund Tamás
Prima Díj nyertese: Kásler Miklós

Magyar oktatás és köznevelés

Primissima Díj nyertese: Korzenszky Richárd
Prima Díj nyertese: Budapesti Városvédő Egyesület
Prima Díj nyertese: Komoróczy Géza

Magyar építészet és építőművészet

Primissima Díj nyertese: Novák István
Prima Díj nyertese: Callmeyer Ferenc
Prima Díj nyertese: Török Ferenc

Magyar sajtó

Primissima Díj nyertese: Szegő András
Prima Díj nyertese: Bojtár B. Endre
Prima Díj nyertese: Cselényi László

Magyar népművészet és közművelődés

Primissima Díj nyertese: Muzsikás Együttes
Prima Díj nyertese: Kemény Henrik
Prima Díj nyertese: Óbudai Népzenei Iskola

Magyar zeneművészet

Primissima Díj nyertese: Koncz Zsusza
Prima Díj nyertese: Melis György
Prima Díj nyertese: Szokolay Sándor

Magyar sport

Primissima Díj nyertese: MKB Veszprém Kézilabda Club
Prima Díj nyertese: Gyarmati Dezső
Prima Díj nyertese: Polgár Judit

Közönségdíj: Halász Judit

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet