Kutatók éjszakája, Rómeó Vérzik, na meg pálinka - Hétvégi programajánló

Mivel foglalkozik egy szabad bölcsész? Vajon mi az ember? Hány gitárszóló várható a SIC-ben? Fajsúlyos kérdésekre kaphatunk választ ezen a hétvégén is, ha hajlandóak vagyunk kimozdulni otthonról.
-

Szeptember 24. péntek: Kutatók éjszakája és izgalmas Irokéz-kiállítás

Ezen a héten már pénteken belehúzhatunk a hétvégébe, hisz ezen a napon kezdődik délután négytől a Kutatók Éjszakája fantázianevű revű, azaz rendezvény, azaz program, amibe a két szombathelyi egyetemi kar mellett idén már a bölcsészkar is bekapcsolódott. A cél: bepillantást engedni a mindennapi munkába.

Ez a mi esetünkben nem olyan egyszerű, hiszen műveket elemzünk, a kultúra és művészetek elméleti és gyakorlati összefüggéseit próbáljuk feltárni, elemezni, ez pedig nem túl látványos tevékenység. Éppen ezért művészeket hívtunk, hogy az ő segítségükkel tegyük kirakatba, mivel is foglalkozik egy szabad bölcsész

- kaptuk az infót elsőkézből, hogy mi vár arra, aki ellátogat pénteken a Bloom házba (Fő tér 40.).

Ha azonban épp eleget kapunk vagy kaptunk már iskolázásból, hogy pont pénteken ne erre fájjon a fogunk, akkor Hegedűs Anett Lilla és Fülöp Gábor kiállítása kiváló választás lehet este hét órai kezdettel, a jól megszokott Thököly utcai Irokéz Galériában. A két alkotó célja az emberi figura transzformációjának, és ezáltal a humán átalakulás lehetőségeinek bemutatása. Az Irokéz Galériában ezúttal kilenc, önmagában is prezentatív tartalmú életnagyságú figurát láthatunk, úgy installálva, hogy egymással viszonyrendszert alakítsanak ki, összefüggéseket megjelenítve. A humán átalakulás mindkét alkotónál egy ősállapot felé törekvést jelent. A művek hangsúlyosan meditatív jellege segít körüljárni azt a mindig aktuális kérdést, vajon mi is az ember - és hát miért ne egy ilyen korai őszi, langymeleg hétvégén válaszoljuk ezt meg, egy pohárka száraz fehérrel a kézben?

-

Szeptember 25. szombat: a SIC-ben gitárszólók várhatók

Aki nem akar felugrálni a trendvonatra, hanem maradna inkább a rock megbízható, jól bevált és jól kiismerhető klasszikus vonalánál, az nem találhat magának jobb programot szombatra, mint amilyen a jó kis borgőzös hajlóbálással kecsegtető koncerteste a Savaria Ifjúsági Centrumban.

Fellép az idén 15 éves fennállását ünneplő felvidéki csapat, a Rómeó Vérzik, aminek frontembere, Koppány azt nyilatkozta:

Nagyon örülünk annak, hogy 15 év után még mindig együtt vagyunk és nyomjuk a mocskos rock ´n roll-t. Úgy gondolom, ezt szebben nem is lehetne megünnepelni, mint ezzel a 24 állomásos jubileumi turnéval, melyre elkísérnek bennünket a soproni Bloody Roots-ék is. Nagyon jól kijövünk Smiciékkel ezért biztosan állíthatom, az a rocker, aki eljön a szeptember 25-i szombathelyi koncertre nem fog csalódni.

Az urakat nem csak a soproni thrashmetál zászlóshajó támogatja körül, de a Halor is vendégeskedni fog a deszkákon.


Szeptember 26. vasárnap - A jó pálinka itassa magát

Ha a péntek és szombat esetleg mégsem a berúgásról szólt, és maradt még kedv és igény egy könnyed vasárnap esti kulturálódásra, akkor jöhet a rendhagyó színházi élményként aposztrofált A jó pálinka itassa magát című darab a Weöres Sándor Színház társulatának előadásában. A darabról érdemes tudni, hogy már tíz éve fut sikerrel, a többi között a Merlin színházban is játszották. Az alkotók annak idején hosszúra nyúlt hónapokon keresztül járták a városi kisember mindennapi életének tereit, és az ott gyűjtött beszélgetések, történetek alapján készült el az előadás. Vagyis esetükben igaz a megállapítás: a jeleneteket az élet írta, ami így igazán mulatságos életképeket vonultat fel. Jobban nem is lehetne zárni a hetet.

Mészáros Zsolt

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra